15.rész

Sziasztok drágáim!

Utálok búcsút venni egy-egy blogtól és ezt a Louis blogot nagy szeretem igaz mielőtt kitettem előtti héten, vagy mikor fejeztem be, de mikor elkezdtem nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem és, hogy lesz egyáltalán olyan aki olvassa majd. Senkire se számítottam, hogy olvasni fogja maximum egy-két személyre, de azért többen lettünk. 

Köszönöm szépen a 14 és +1 követőmet akik remélem azért olvasták is a blogot és persze köszönöm a kommentelő brigádnak is, hogy minden rész végén írtak egy rövid, vagy nem rövid véleményt. Nagyszerűek vagytok! 

Nagyon nem szeretnék búcsúzni hisz még Cassidie és Louis kapcsolata örök így még láthatjátok Őket egy másik blogban ami a Breakable című történetként fog futni, de majd annak is eljön az ideje majd tájékoztatok mindenkit. 

Akkor az utolsó jó olvasást!:))xx

The Story Of Us

Miután London-ban költöztünk véglegesen ami annyit jelentett, hogy Maya-val kivettünk egy házat ami majdnem olyan, mint a new yorki házunk mégis más a különbség pedig elég nagy hisz az új ház az kertes ház így néha hiányzik a panellakás túlzottan hozzászoktam a szomszédokhoz. A költözés és pakolás után a menedzserem – mármint a legjobb barátnőm – neki is kezdett a munkának és le is szervezett egy interjút ahol mindent elmondtam a legelejétől kezdve mi is történt velem. Őszinte voltam. Az interjú után belekezdtem a dalírásban amit Maya leszervezésével fel is vettünk stúdióban és most így rá két hónapra meg van a kész albumom sőt most már életem első turnéját rendezi nekem az én zseniális menedzserem. Persze a költözéskor felhívtam a szüleim mindent elmondtam neki apa kicsit csalódott volt, de mikor látott a tévében büszkeség töltötte el és megígértem nekik mielőtt elindulok turnézni hazamegyek... Louis-al. Ideje bemutatnom nekik a pasim, ha már az újságok folyton rólunk íródnak.

Nem mellesleg a banda újra a csúcson és épp a visszatérő album dalain dolgoznak, hogy aztán Ők is belevágjanak a turnéban. A fiúk napi szinten lógnak a lakásunkban amit nem is zavarok, de nem csak engem nem zavar, mert Maya is örül neki hisz több időt lehet az Ő nagy szerelmével hisz a turné kezdetével távkapcsolatban folytassák. Ahogy én is majd Louis-al. Estéket szoktam beszélgetni Maya-val erről és mindannyian pozitívan állunk az egészhez, hogy bírni fogjuk a távkapcsolatot.

Maya egy egész hadsereget állított mögém aki a stylist-om, a sminkesem és a többi. Nagyon sokan állnak mellettem akik segíteni fognak nekem hónapokon keresztül és mindegyik egy rendkívüli személy. Will, Louis egykori asszisztense lett az én személyes testőröm akit Louis állított mellém, hogy Ő majd vigyázz rám míg nem vagyok mellette és nem is bánom. Bírom Will-t úgymint a turné apámat.

-Nem bírom – szaladt be a szobámban Maya miközben én épp hajtogattam a ruháim a bőröndben mire Ő az ágyamon landolt.

-Mit nem bírsz? - tettem le a ruhákat a polcra egy percre és az ágyamhoz léptem, hogy Maya mellé telepedjek.

-Ezt az egészet! Félek, hogy a kapcsolatom Zayn-el nem bírja ki a távkapcsolatot – mondta szomorúan és a párnámat a képében nyomta amiben egy hatalmasat üvöltött. -Nem akarok erre gondolni! Pozitív akarok lenni, de félek – nézett rám biggyesztett ajkakkal mire felnevettem igaz, hogy nem ez a legjobb reakció, de ritkán láttam még legjobb barátnőmet ennyire szerelmesnek persze nem az első, de Zayn-el a kapcsolata más. Sokkal másabb.

-Nem bízol benne? - húztam fel a szemöldököm mosolyogva mire felült és a lábait felhúzta aztán szaporán rázni kezdte a fejét.

-Bízok benne! A kapcsolatunkban nem bízok, hogy olyan erős – vágta rá mire felnevettem.

-Te most ugratsz? Nincs nálatok erősebb kapcsolat ti úgy passzoltok egymáshoz, mint vaj a kenyérhez – vágtam rá mosolyogva hisz Maya és Zayn olyanok, mint a testvérek.. na jó ez hülye hasonlat. Ők egymásnak lettek teremtve és ezt azért tudom, hogy Maya 12 évesen pont egy olyan srácot írt le magának aki megegyezik Zayn-el. Ők a bizonyíték a nagy Ő dologra!

-Sok időt töltöttél Niall-al – jegyezte meg nevetve mire oldalra billentettem a fejem. -Vaj és kenyér? Már te is ételes hasonlatokat kezdesz mondogatni – folytatta nevetve mire megvontam a vállam a tény, hogy Niall-al sok időt töltök mivel Ő az én legjobb barátom aki a bizalmasom meg hát, ha nagyon nagyon éhes vagyok csak hozzá tudok fordulni neki még a fiókjában is csoki van.

-Tök mindegy, de igaz ami igaz – vontam meg a vállam hanyagul mire feltette a kezeit mosolyogva.

-Ha te mondod – válaszolt nevetve mire megforgattam a szemeim. -Amúgy izgulsz? - gyors témaváltásba mindig első volt szóval most se csalódtam benne.

-Kicsit – mondtam mosolyogva.

-Mikor indultok haza Louis-al? - kérdezte húzogatva a szemöldökét mosolyogva mire a másik párnámat a fejéhez vágtam.

-Ma este ezért pakolok – válaszoltam mosolyogva mire bólintott. -Mi van csak nem jön Zayn? Az utolsó napokat kiakarod vele használni az üres házban? - most én húzogattam a szemöldököm mosolyogva és Ő dobta hozzám a párnát, de hülye lennék, ha nem folytatnám. -Viszont nem lesztek kettesben a maradék három fiú imád látogatni lehet rátok küldöm Harry-t – gondolkoztam el nevetve mire megfogta a takaróm végét és a fejemre húzta aztán Ő felállt. Mire én kikászálódtam a takaró alól Ő karba tett kézzel állt az ágy előtt.

-Ne mered ránk küldeni – vette fel a fenyegető arcát ami azóta se változott komolyan mondom 3 évesen is ugyanilyen ijesztő volt a fenyegető arca.

-Kérlek ne nézz így rám rémisztő vagy – takartam el az arcom a párnában.

-Ígérd meg – nem néztem fel túlzottan ijesztő ez az arca és mikor elvette tőlem a párnát becsuktam a szemeim. -Ígérd meg!

-Jó jó megígérem – tettem fel a kezeimet megadva magam és óvatosan felnyitottam a szemeim mire Ő mosolyogva ült vissza mellém.

-Briliáns vagyok – dőlt el az ágyamon diadalmasan.

-Rémisztő vagy – löktem le nevetve mire Ő felült és összefonta duzzogva a karjait a mellkasa körül mire én felnevettem hisz most úgy néz ki, mint oviban amikor elvették a zsírkrétáját igaz akkor után visszavette és lelökte az illetőt a székről. Szegény nem tudom kicsoda.

Hirtelen megcsörrent egy telefonon és egyből a telefonjához kapott aztán felállva a földről rohant ki a szobámból az Ő szobájában, ha jól hallottam az ajtócsapódást. Akkor ezek szerint épp most beszélik meg Zayn-el, hogy ma este jöhet és az utolsó napokat együtt tölthetik. Komolyan rosszabbak, mint egy rossz szappanopera szereplők, de csak néha.

Nevetve felálltam az ágyamról és folytattam a pakolást hisz én már ide nem jövők haza anyáéktól indulok a turnéra odajön értem Maya és Will. Miközben pakolásztam megcsörrent a mobilom, de csak egy sms-s érkezett Louis-tól miszerint hatra jön csak egy „okés”-t küldtem vissza neki egy mosolygós fejjel aztán folytattam a pakolásom. Egyszerűbb lenne, ha mindent belesöpörnék a bőröndben, de akkor nem lenne rendezett semmi én meg szeretem a rendezettséget. Néha.

Amire készletem az egy bőrönddel és egy utazótáskával az órára pillantottam és már fél hat volt szóval gyorsan leszaladtam a konyhában, hogy valami tápanyagot a szervezetemben juttassak. A konyhában már Maya tevékenykedett dudorászva, de úgy nézem nem nekem csinál spagettit és nem csak magának.

-Tudod megkívántam a spagettit – fogtam meg a hasam mosolyogva a hűtőt kinyitva.

-Csinálj magadnak – fordult felém vigyorogva mire durcásan elkezdtem kutatni a hűtőben a tej után aztán a polcról levettem a mély tányérkám amiben rögtön kedvenc zabpelyhemet öntöttem aztán a tejet. Felültem a konyhapultra és hangtalanul elfogyasztottam az ételem, de közben jókat nevetettem legjobb barátnőmön.

-Pizza rendelés egyszerűbb lenne – vigyorogtam, mint a vadalma mire hozzám vágta a mosogató szivacsot, de egy oldalra elhajlással kitértem a szivacs elől.

-Mondod te aki utálja a pizzát – vágta rá.

-Nem azt mondtam, hogy én eszem meg – nyújtottam ki rá a nyelvem.

-Ja értem mi rendeljünk pizzát te meg megeszed a spagettit – emelte el a tűzhelyről a kész szószt és elkezdte kavargatni a tésztát.

-Pontosan – vágtam rá vigyorogva.

-Nem tölthetsz Niall-al több időt – kapcsolta le a tűzhelyt.

Mielőtt válaszolhattam volna rápillantottam az órámra és már hat óra volt, és ekkor hallottam meg Louis dudálását. Basszus!

Gyorsan leugrottam a pultról és a mosogatógépben helyeztem a tányérom aztán elbúcsúztam Maya-tól és szaladtam is az ajtóhoz ahol gyorsan felhúztam a cipőm míg a kabátomat a sporttáskával megfogtam míg a bőröndöt másik kezemmel húztam magam után. Egy gyors kiabálással jeleztem, hogy elmentem és a ház előtt már Louis várakozott a kocsijának dőlve és amint felé értem elvette tőlem a cuccom és hátra bepakolt míg én beültem az anyósülésre. Mire Ő is bepattant mellém mosolyogva hajolt hozzám közelebb, hogy hatásosan köszönhessen.

Louis rám mosolygott és mire én becsatoltam magam Ő már előre fordult és belekezdett az ijesztően hosszú útnak. Amikor rátekintettem a kezével dobolt a kormányon miközben fapofával nézte az utat.

-Csak nem ideges vagy? - kérdeztem vigyorogva mire fél szemmel felém nézett.

-Én? Ugyan már az én nevem Louis Tomlinson sose vagyok ideges – kínosan felnevetett és ismét előre fordult míg én mosolyogva paskoltam meg a vállát aztán a fejemet a vállára hajtottam.

-A szüleim nem emberevők – nyugtattam meg mosolyogva mire a piros lámpánál rám pillantott és csak a szemét forgatta. -De, ha a nővérem otthon lesz akkor Ő vele vigyázz – kaptam észbe mivel a nővérem maga a megtestesült kérdés daráló annyi kérdése van, hogy arra egy év alatt nem bír senki se válaszolni.

-Szülők normálisak, de a nővér szörnyeteg értettem. Még valami? - kérdezte mosolyogva és ismét elindult.

-Idegesítő kisöcs – vágtam rá bólintva majdnem elfelejtettem szerencsétlen pedig nagyon szeretem hisz én vártam a legjobban az én nevemet mondta ki első szónak mégis amint nagyobb lett egy kis idegesítő ufó lett.

-Még valami? - kuncogott mire elkezdtem ütögetni az államat nem e hagytam ki valamit a családomból.

-Nem szerintem csak ennyi a többi mind normális – vontam meg a vállam mosolyogva mire bólintott és az útra koncentrált míg én bekapcsoltam a rádiót, de amint meghallottam a nevem már kapcsoltam volna el, de Louis elütötte a kezemet onnan mire én kérdően ránéztem.

-Imádom ezt a számot – vágta rá vigyorogva. Persze, hogy imádja hisz Ő ihletett a dalt, Ő segített benne.

-Én meg utálom visszahallani a hangom, de ezt te is jól tudod – fontam össze duzzogva a karom a mellkasom alatt míg Ő kinevetett amire csak megforgattam a szemem.

Miután végre elhalt az én hangom végre egy normálisabb szám jött amit már kívülről fújok, de nem csak én.

-Hello – kezdtem el énekelni.

-It's me – folytatta Louis mire egyszerre nevettünk fel.

Nem, mintha ez a szám lenne a a mi számunk, de ebbe vagyunk a verhetetlenek mivel mindkettőnknek már a könyökünkön jönni.

Miután túl estünk jobbnál-jobb számokon hirtelen egy ismerős házat pillantottam és a kisfiú aki eddig a teraszon üldögélt hirtelen felkapta a fejét, és a kutyánkkal felpattant. Mikor kiszálltam az autóból egyből felém szaladtak és szinte fellöktek mindketten főleg, mert a kutya akkora, mint az öcsém majdnem.

-Cass nagyon hiányoztál – suttogta a kis srác akit öcsémnek hívok aki most már nem is annyira kicsi sokkal kisebb volt mikor elköltöztem.

-Nekem is hiányoztál öcsi – öleltem magamhoz aztán Teddy fejét is megpaskoltam. Amikor az öcsém elhúzódott tőlem Louis lépett felém és kezet fogott az öcsémmel aki mosolyogva fogta az újonnan érkező ismeretlent. Az öcsém befutott az házban Teddy-vel míg én kérdően Louis-ra néztem, de csak nevetve megvonta a vállát.

-Meg se lepődök ezen te is furcsa vagy és az öcséd meg kétségkívül rád ütött – húzott magához közel Louis mosolyogva mire vállon csapom.

-Remélem apa a pasijaimból készíti a húslevest – vágtam rá vigyorogva mire Louis szemei majd kiestek a helyéről. -Na gyere még kihűl – fogtam meg a kezét mosolyogva és magam után húztam volna, de visszarántott és ajkait az ajkaimra tapasztotta.

-Tudod, hogy mennyire szeretlek? - tette fel a következő kérdést Louis mikor eltávolodtak ajkaink mire mosolyogva megráztam a fejem direkt csinálom hisz imádom mikor kimondja. -Nem? - húzta fel a szemöldökölt mire bólintottam aztán nevetve megráztam a fejem kissé összezavarodok még a végén. -Csak, mert nagyon szeretlek és én nem jutok olyan sorsra, mint az exeid, mert a mi kapcsolatunk örök lesz – a végén egy puszit nyomott az orromra ami hatására belebújtam az ölelésben. Nem akartam elengedni, nem akartam bemenni még nem hisz amint belépünk szétrebbenünk és ki tudja mikor kerülünk ismét egymás karjaiban valószínűleg apa ezeregy kérdést tesz fel Louis felé és mikor meghallja, hogy Louis nagy foci rajongó el se engedi. Félek, hogy az apám elfogja tőlem venni a barátomat. -Hé nem kéne bemenni? - szólított vissza a gondolatban Louis mire felnéztem rá és megráztam a fejem.

-Olyan jó így kettesben ott bent ilyen nem lesz – vágtam rá szomorúan mire felnevetett.

-Majd kerítünk ne aggódj – csókolta meg a fejem búbját míg a fejemet a mellkasára helyeztem.

-Szeretlek Louis – suttogtam míg Ő aprócska puszikat nyomott a fejem búbjára.

-Szeretlek Cassidie Lewis mindennél jobban – suttogta egy-egy puszi közt míg közelebb férkőztem felé, ha ez lehetséges és hallgattam egyenletesen dobogó szívverését ami altatódalként szolgált számomra minden olyan éjszakámon mikor mellettem volt vagyis szinte mindig. Amióta London-ban költöztem azóta Louis illatát jobban érezni a szobában, mint az enyémet aminek Ő roppantul örült és én is boldog vagyok, mert mellette aludhatok el és mellette ébredhetek.

Nem tudom hány perc telt el, de az ajtó magától kicsapódott és az öcsém jellegzetes hangját hallottuk meg.

-Ott van – fordultunk feléjük és az ajtóban mindenki ott állt minket kémlelve míg Elliot felénk mutatott és az arcán az a szokásos kisfiús vigyor terült szét.

-Remek bemutatkozó – suttogta Louis vigyorogva mire nevetve bólintottam így van ez egy remek bemutató volt kitudja mióta kukkolhatnak hisz apából és a nővéremből kinézem, hogy az ablakból leskelődtek sőt anyát is könnyen beleviszik a rosszban és Elliot csak követi Őket. Remek egy család.

Louis összekulcsolta a kezeinket és úgy indultunk a családom felé ahol természetesen engem jól megszorongattak szerintem apa és anya a gerincemet is eltörték. Miután jól megöleltem a családomat bemutattam a mellettem ácsorgó fiút anya mosolyogva és egy öleléssel fogadta míg nővérem Louis vállát ütögette huncut mosollyal ami hatására csak meglöktem természetesen nevetve. Amikor apa fogott vele kezet Louis arcáról a vigyor eltűnt tudom mit csinál apa, mindig ezt csinálja.

-Apa – szóltam rá mire vigyorogva elengedte Louis kezét és rögtön magához szorította.

-Teszteltem – vonta meg a vállát vigyorogva apa mire anya és a nővérem csak megforgatta a szemét. -Átment a teszten eddig – hangsúlyozta ki a végét apa mire Louis rettegve hol apámra, hol rám nézett mire csak nevetve megforgatta a szemem és a kezemet Louis vállára helyeztem.

-Inkább menjünk be – szólalt meg anya mire mindannyian beoszoltunk természetesen mi Louis-al voltunk az utolsók.

-Amúgy ez rohadt fáj – suttogta, hogy csak én halljam mire elnevetettem magam.

Amint beértünk a házban levettük a cipőnket és beljebb sétáltunk mivel a kabátot a kocsiban hagytuk sőt nagyon ki se pakolok, mert csak pár napra jöttem vagyis jöttünk.

Apa megragadta szerencsétlen Louis vállát és elvitte a nappaliban beszélgetni míg Louis könyörögve nézett rám, de csak megvontam a vállam és inkább a konyhában mentem ahol anya és a nővérem sürgött-forgott. Felpattantam a bár székre és mosolyogva rebegtettem anya felé a pilláim.

-Mi kéne sztárocskám? - kérdezte anya mosolyogva.

-Tudod te – a mosolyom feljebb kúszott mire anya nevetve megforgatta a szemeit. -Tudod mennyire hiányzott az én édesanyám főztje – miközben mondtam minden szavamat szaporán bólogattam mire drágalátos nővérem lelökött a székről.

-Most már nem finnyás – vágta rá nevetve Annie az én drága nővérkém.

-Nem, de te igen – álltam fel és ahelyett, hogy lelöktem volna a másik székre ültem, de azért jól meglöktem. -Amúgy, ha úgy főztél csomagolj Maya-nak mivel éhes – emeltem meg a kezem hisz majdnem elfelejtettem Maya kívánságát.

-Ő hogy-hogy nem jött? - kérdezte anya oldalra döntött fejjel.

-Fontosabb dolga akadt – kuncogtam hisz az a nagyon fontos dolga Zayn meg hát Ő amíg London-ban voltam hétvégenként hazajárt.

-Meddig maradtok lökött? - kérdezte Annie meglökve mire én visszalöktem természetesen mosolyogva lökdösődtünk ez amolyan Lewis testvéri hagyomány.

-Oh már most hiányzok neked ez, de cuki – tettem a kezemet a szívemre mosolyogva.

-Nem csak jobban szeretem, ha ajtón túl vagy – vigyorgott a képemben mire csak megforgattam a szemem.

-Ja amikor meg külön vagytok bőgtök egymás után régen is ez volt – szólt bele anya szem forgatva mire egyszerre fontuk össze a karjainkat.

-Ez nem igaz! - Kiabáltunk egyszerre anyára mire Ő csak nevetve feltette a kezeit és inkább folytatta a sütés-főzés elméletet mire én nővéremre néztem és összepacsiztunk még mindig verhetetlenek vagyunk.

Hirtelen Elliot ugrott az ölemben mire én szorosan magamhoz öleltem addig míg nyöszörögni nem kezdett, hogy hagyjam békén aztán átadtam Annie-nek aki szintén azt tette így drága kisöcsénk inkább anya lábaihoz rohant.

-Elvetemültek – szólalt meg ránk mutogatva Elliot miközben anya lábát ölelte míg ismét összenéztünk Annie-vel és egyszerre nevettünk fel mennyi hülyeségben bele nem kevertük együtt az öcsénket, hogy mentsük a magunk bőrét. Milyen régen is voltak ezek!

Egy kezet éreztem meg a vállam és mikor hátranéztem apa mosolygott vissza rám míg mögötte Louis tágra nyílt kéken ragyogó szemei jelentek meg. Mit beszélhettek ezek?

-Milyen rég volt már, hogy a család újra egészben van a házban – szólalt fel apa mosolyogva mire anya mosolygott rá és csak bólintott aki időközben felkapta Elliot-ot és úgy folytatta a sütést.

-A család része vagyok én is? - kérdezte félően Louis mire mosolyogva bólintottam, de kár volt, mert apa gonosz vigyorral felé fordult alapból apa nem egy rémisztő személy kinézetre, de a mosolya tud gonosz lenni. -Uram? - nyelt egyet Louis míg a fejemet a tenyeremben helyeztem. Ajaj.

-Kedveled a focit? - kérdezte apa Louis-tól.

-Imádom a focit! - Jelentette ki Louis büszkén hisz egy igaz focista majdnem és ezzel elnyerte apa szívét mivel apa magához ölelte.

-Fiam – veregette vállba apa büszkén Louis-t mire Ő kicsit megkönnyebbült.

-Itt vagyok – szólalt meg Elliot.

-Nem te – legyintett apa rá se nézve aztán hirtelen felém fordult. Most nekem ajaj. -Ha elmered hagyni kitagadlak Ő az én nem létező fiam – vágta rá apa mire nevetve bólintottam úgy néz ki megtörtént amitől féltem apa jobban kedveli Louis-t, mint mondjuk a saját gyermekeit.

-Drágám van fiad – szólt bele anya.

-Elliot még kicsi – legyintett apa és maga mellé húzta Louis-t, hogy a kezét a vállára tehesse. -A családhoz tartozol fiam – bólintott apa büszkén mire Louis cinkos mosollyal vigyorgott rám míg én csak egy fintort küldtem felé.

-Köszönöm... apa? - szólalt meg Louis mosolyogva kérdően az apámra nézve míg Ő mosolyogva veregette vállon.Ez kicsit kellemetlen, ha Louis apának szólítsa az én apámat, mert olyan, mintha testvérek lennénk. A testvérem a pasim. Érdekes.

A családi vacsora másról se telt csak arról, hogy apa és Louis épp valami focicsapatról hadovált és még valami meccs is szóba jött ami ma lesz szóval apa megtervezte a pasimmal az első randevúját amit Louis azonnal elfogadott szóval kijelenthetem az apám lenyúlta a pasimat.

A vacsora után anyával és a nővéremmel elmosogattunk míg a fiúk a nappaliban találtak menedéket.

-Amúgy milyen híresnek lennie? - lökött meg nővérem mosolyogva amit azonnal viszonoztam aztán feltettem a helyére a tiszta tányért.

-Nem vagyok híres csak énekes – vágtam rá.

-Láttuk az interjúd kicsim – mondta anya büszkén aztán mosolyogva ölelt át. -Büszkék vagyunk rád – mondta mosolyogva miután elengedett.

-Ja szép beszéd volt húgi – mosolygott rám nővéren.

-Csak őszinte voltam – vontam meg a vállam és folytattam a pakolást.

-Te vagy az első őszinte énekes – zárta el a csapot a nővérem mire kérdően rámeredtem. -Te magad mondtad a beszédedben híresnek lenni szar, mert hazudnak – idézte majdnem a beszédem mire felnevettem aztán csak bólintottam.

-Engem nem fog a média irányítani – vágtam rá.

-Anyáék se tudtak – kuncogott mire nevetve meglöktem.

Mosogatás után csatlakoztunk a fiúkhoz a nappaliban ahol már nővérem vőlegénye is jelent volt így egy öleléssel köszöntöttem aztán helyet foglaltam Louis mellett aki apával nagyon benne volt a foci kitanulmányozásában, vagy miben. A fejemet Louis vállára hajtottam amit észrevette így egy gyors puszit nyomott a homlokomra míg én mosolyogva bújtam hozzá közelebb. Minden tökéletes.

Nagy nehezen kicsivel később mikor nővéreméktől elköszöntem eltudtam szakítani Louis apától és a szobám felé kezdtem húzni vagyis a volt, régi szobám felé. Te Jézusom biztos beakarom oda vinni?

-Cuki – állapította meg Louis mikor beléptünk a szobában és az ajtót is bezártam. -Olyan Cass stílusú – fordult felém vigyorogva mire csak megforgattam a szemem. -Gondolhattam volna, hogy imádtál lovagolni – vetette oda mire hasba vágtam és elhaladtam mellette egészen az íróasztalomig. Az egész szoba olyan volt, mintha lehányta volna egy unikornis csak a vidám színek voltak megtalálva a szobámban bevallom apa kifestette rózsaszínre és utána én kissé kipingáltam, de mentségemre szóljon túl sok kreativitás férkőzött a fejemben amit muszáj volt megvalósítanom. Persze azért a művészi rajzaimon kívül a falon ott csüngött egy-két lovas és sztáros poszter na meg persze tömérdek baráti fotó. Például megtalálható a rózsaszín falon egy „Cassidie egy idióta” firkálás amit Maya írt oda mikor még 10 évesek voltunk, de van ezeknél furább is.

Felültem az íróasztalomra míg Louis közelebb férkőzött felém és a két kezét az íróasztalra helyezte ezzel sarokba szorítva.

-Mit szeretnél? - néztem fel rá vigyorogva míg Ő lehajolt hozzám egyetlen egy csókra míg én a kezeimet a nyaka köré csavartam. Derekamnál fogva felemelt és az ágyamhoz vitt ahova óvatosan letett már húztam volna le róla a felsőjét mikor elhúzódott és arrébb gurított. Mellém feküdt míg és kérdően fordultam felé. -Mit tervezel? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel míg Ő csak mosolyogva megrázta a fejét és a kezével végig simította a derekamat.

-Csak nézni akarlak – suttogta mosolyogva. Na ez aztán kielégítő válasz. -Még mindig ugyanaz a szeleburdi, érzékeny kislány vagy, mint akkor – ujjaival hátrasöpörte az arcomból a hajamat a bőröm bizsergett még mindig érintésétől. -Hiába mutatod azt, hogy erős vagy belül gyenge vagy és én ezt is szeretem benned – hangsúlyozta ki az „ezt is” szót mire én mosolyogva hajtottam volna le a fejemet, de kezével az állam alá nyúlt. -Szeretlek Cassidie Lewis – közelebb hajolt hozzám és elsőként a homlokomra hintett egy csókot aztán az orromra és következő pillanatban a nyakamhoz hajolt. Azt hittem csak egy csókot nyom a nyakamra, de mikor szívni kezdette nevetve löktem el magamtól, de későn már megjelölt. Az Ővé vagyok.

-Te sunyi dög – csaptam meg a vállát mire nevetve fordult a hátára. -Csak vissza akartad adni a tartózást nem hiszem el, hogy átvertél – addig-addig csapkodtam nevetve míg magához nem húzott és még a mellkasán pihenve is a ütöttem. Ez csúnya húzás volt Tomlinson.

-Igazat mondtam – csókolta meg a fejem tetejét ami hatására felnéztem rá. -De ezt megérdemelted garbó – húzogatta a szemöldökét a szokásos Tomlinson fajta vigyorral amit régen legszívesebb letöröltem volna tökéletes arcáról, de most... nem még mindig képen vágnám.

-Seggfej vagy – vontam meg a vállam. -De szeretlek – nyomtam ajkaira egy csókot míg a kezeit összefűzte a derekamon és a kis ártatlan csókunkból heves, szenvedélyes csók alakult ki.

Miután elhúzódtunk visszafeküdtem a mellkasára és a élveztük a csendet a nyugalmat ami körülvesz mivel amint kilépünk a házból rajongók ezrei tömörülnek na meg az ostoba sajtó, de senki se állhat az utunkban. Se a sajtó, se a modest és még a rajongók se, mert szeretjük egymást és a szerelmünk legyőz mindent. Ahhoz képest, hogy az elején utáltam most valahogy nagyon összegabalyodtunk, de ez a mi történetünk. Ezt a össze-vissza kuszaságot senki nem veheti el tőlünk, mert ezek vagyunk mi.

Ez a mi történetünk. 

 

„Ha elveszítesz valakit, rájössz, mennyire is volt fontos számodra, de igazán csak akkor érted meg, amikor még egyszer a szemébe nézel.”

Amikor leértünk a színpadról és nem találtam meg Cassidie mosolygós arcát akkor abban a pillanatban jöttem is rá mennyire is fontos nekem és nem azért, mert túl sok mindenen segített át. Ha nem azért, mert szeretem. Eleanor szakítása után sose hittem volna, hogy újra beleszerethetek más lányban, de mikor Cassidie felbukkant a színen már akkor elkápráztatott a kis méretével és hozzá az érzékenységével amit jól eltakart a keménységével. Elején nem fogtam fel mennyire is szeretem azt hittem csak vonzódom hozzá és valamiféle hálát érzek iránta egy kis szerelemmel, de mikor elment és elolvastam a levelét akkor döbbentem rá, hogy Ő az életem és nélküle nem élhetek. Aztán megláttam a tévében és akkor már a szerelem keveredett a csodálattal. Csodáltam azért amit tett és csodálom azért amilyen hisz Ő nem szállt el magától, Ő megmaradt a normális kis világában miközben emberek ezreit kápráztatja el énekhangjával amit az elején szépen leszóltam, de csak azért, mert nem akartam közel kerülni hozzá már az elején tudtam, hogy ez a kis hétköznapi kislány megváltoztatja az életem.

És így lett.

Fenekestül felforgatta az életemet amit nem is bánok.

Aztán mikor New York-ba értünk és megláttam – persze a padlón – akkor a szívem ezerszeresével vert és csak azon tudtam aggódni, hogy valami baja esett, de mikor felnyitotta a szemeit és a mogyoróbarna szemei az én szemeimben ütköztek a szívem megnyugodott és csak arra tudtam gondolni, hogy soha többé nem engedhetem el magam mellől. Soha többé.

Halk szuszogás zökkentett ki a gondolataimból így óvatosan le pillantottam a mellkasomra ahol Cassidie aludt békésen. Kisöpörtem arcából kusza barna tincseit és óvatosan a derekánál felkaptam menyasszony fogásban, hogy feljebb fektessem a párnákra aztán betakargattam és már én is feküdtem volna mellé mikor a telefonom megcsörrent.

Halkan morgolódva pillantottam a telefonomra és Zayn neve jelent meg a telefonomon összehúzott szemöldökkel kémleltem a telefont aztán a zöld telefon gombot húzta jobbra.

-Mit akarsz? - léptem ki a halkan az erkélyre aztán óvatosan be is csuktam nehogy felkeljen Cass.

-Csak – kezdett bele nyögve-kelve mire én hangosan fújtam egyet még nem igazán emésztettem meg azt, hogy kavart azzal a lánnyal akit szeretek tudom emiatt Cassidie-re is kéne haragudnom, de rá mégse haragszok már inkább Zayn-re. A legjobb barátom azt hittem tiszteletben tartja, hogy Cassidie-t szeretem és nem mászik rá hát tévedtem.

-Nézd Zayn mond mit akarsz – vágtam rá ingerülten.

-Csak érdekel, hogy épségbe oda értettek e – szólalt mire csak megforgattam a szemem.

-Nem téged Cass érdekel azért hívtál – tudom, hogy így van hisz bármennyire is akarja titkolni, hogy nem érez a barátnőm iránt semmit nekem nem tud hazudni és a vicc benne, hogy nem vagyok féltékeny. Százszázalékosan megbízok Cassidie-ben. -Maya tudja, hogy még mindig érdeklődsz Cass után? Ő, hogy fogadja? Tudod, ha átvágod Maya-t akkor Cass örökké megutál – folytattam a korlátra csapva ami hatására gyorsan az ablak felé tekintettem ahol bepillantottam a szobában. Cass ugyanúgy feküdt és aludt az ágyon ahogy hagytam.

-Nem érzek már semmit Cassidie iránt! Maya-t szeretem és soha a büdös életben nem bántanám meg. És képzeld el tudja, hogy felhívtalak titeket Őt is érdekli mi a helyzet veletek – váltott át Zayn nyugodt hangja is dühössé.

-Tanúsítom – szólt bele a telefonban Maya ismerős hangja eléggé bunkó stílusban, de ha ki voltam hangosítva akkor megértem. -Hiszek Zayn-nek és, ha te nem hiszel és végig ilyen bunkó leszel Zayn-el akkor a legjobb barátnőm téged fog megutálni – folytatta mire morogva bólintottam bár ezt Ő nem láthatja. Kicseszettül igaza van be kell fejeznem ezt és el kell ásnom a csatabárdot.

-Rendben – vágtam rá. -Bocsi haver csak.. féltékeny vagyok azt hiszem – mondtam nyögve-kelve ki a végét mire mindketten hangosan belenevetettek a telefonban na remek még ki is nevetnek. -Amúgy minden rendben van Cass imád itthon lenni nagyon hiányzott neki a családja és a családja is nagyon kedves még az apja is aki már az én apám is – mondtam egy büszke mosollyal a végén mire ismét belenevetettek a készülékben.Úristen, ha Cass apja az én apám akkor mi testvérek vagyunk? Az vérfertőzés, nem? A testvérembe szeretem. Hoppá.

-Kéz szorítás volt az elején? - kérdezte nevetve Maya mire fintorogtam egyet azóta nem érzem az ujjaimat.

-Volt – válaszoltam.

-Mr Lewis maga az én emberem – harangozta Maya mire ismét csak megforgattam a fejem.

-Jó szórakozást nektek – köszönt el Zayn nevetve. -Van egy kis dolgunk – ezzel az utolsó mondatával letette a készüléket míg én megrázva a fejemet visszamentem a szobámban. Nem akarom tudni nekik milyen dolgunk van.

Az ajtót magam után becsuktam aztán óvatosan visszahúztam a függönyt és visszalépkedtem mellé az ágyban. A telefont kikapcsolva az éjjeli szekrényre ejtettem és csak bámultam ahogy alszik. Annyira nyugodt és gyönyörű. Az ágy szélére leülve az arcát kezdtem el simogatni ami hatására nyitogatni kezdet szemeit így gyorsan elhúztam onnan a kezem, hogy még a véletlenért se én legyek azért a hibás, hogy felkelt.

-Hány óra? - kérdezte meg egy nagyot ásítva és pilláit felemelve ragyogott rám csokoládé barna szeme.

-Késő – válaszoltam mosolyogva ami hatására végig nézett magán.

-Át se öltöztem, de te se – a végén felém bökött mire csak megvontam a vállam.

-Elaludtál a mellkasomon és nem volt szívem felkelteni téged ráér reggel lezuhanyozni – csókoltam meg a homlokát, de Ő többet akart így a nyakamat megfogva nyomta az ajkaimat az ajkaimra. -Együtt zuhanyozni – húzódtam el húzogatva a szemöldököm mire visszadőlt nevetve az ágyra. -Tudom, hogy tetszik az ötletem kár tagadnod – feküdtem mellé az ágyra felé fordulva amit Ő is megtett mire mosolyogva bólintott ami hatására a szemeim felcsillantak.

-De csak reggel most fáradt vagyok – fúrta a fejét a párnában míg én közelebb vontam magamhoz és a mellkasomon pihent.

-Aludj csak kedvesem, aludj csak én addig őrizem az álmod – nyomtam egy csókot a hajára és a kezemmel egyenletesen simítottam a hátát ami hatására felnézett és egy puszit nyomott ajkaimra aztán visszabújt a mellkasomra. A kezeivel átfogta a derekamat és addig-addig fészkelődött míg a végén már szinte rajtam feküdte, de nem bántam. Minél közelebb van hozzám annál jobb.

Ahhoz képest ahogy indult a kapcsolatunk a végére eléggé kialakult és ez így jó ahogy van. Ha tehetném akkor se változtatnék meg semmit, mert ez a mi történetünk, eredeti és örök. És tudom még fiatalok vagyunk, de tudom, hogy akármi akadályban ütközünk azt is túléljük együtt és fogunk még, mert ennek a történetnek még messze a vége.

Együtt vagyunk és kéz a kézben állunk egy-egy akadály elé, mert mi összetartozunk.