2016. június 3., péntek

FOLYTATÁS

Sziasztok drágáim!
A blognak már pár hete nem hozott új részt mivel hivatalosan is vége, de sajnos ez nem a vége, vagyis kinek mi. Valakinek sajnos, de valaki örül ennek. Bár igaz, hogy Cassidie és Louis kapcsolatának vége, de még azért maradtak nem véget nem érő szállak ami a blog folytatásnak fog bizonyulni egy teljes új oldalon hisz ez a oldal Cassidie és Louis története. 
Ha érdekel a folytatása a történetnek, vagy csak érdekel mi van Cassidie-vel és Louis-al akkor mindenképpen ajánlom a folytatást igaz, hogy nem Ők lesznek most főszerepben, de attól még Ők is felbukkanhatnak sőt felbukkannak. 

Az új történet címe, vagyis az Unbreakable folytatása:
{Zayn Malik főszereplésével}

Tudom nem nagyon búcsúztam el ettől a blogtól hisz nagyon a szívemhez nőt az Unbreakable imádtam minden egyes kis részét írni, de mivel a szereplők még felbukkannak így nem akarok búcsúzni amúgy se vagyok valami jó búcsúzkodásban. Inkább búcsúzzunk el ettől az idővonaltól hisz az új történet már egy új idővonalon fog vonaglani. Ez a történet már egy történelem a következő történelem meg már a jövő! 
Sok mindent nem akarok elárulni az új blogról hisz remélem a címre kattintotok és akkor Őt meglátjátok. A részek megjelenését még nem tudom, hogy lesz, de majd mindenről időben tudósítalak a másik blogon titeket. 

"A történet folytatódik csak a helyszín és a szereplők változnak."

2016. május 9., hétfő

15.rész

Sziasztok drágáim!
Utálok búcsút venni egy-egy blogtól és ezt a Louis blogot nagy szeretem igaz mielőtt kitettem előtti héten, vagy mikor fejeztem be, de mikor elkezdtem nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem és, hogy lesz egyáltalán olyan aki olvassa majd. Senkire se számítottam, hogy olvasni fogja maximum egy-két személyre, de azért többen lettünk. 
Köszönöm szépen a 14 és +1 követőmet akik remélem azért olvasták is a blogot és persze köszönöm a kommentelő brigádnak is, hogy minden rész végén írtak egy rövid, vagy nem rövid véleményt. Nagyszerűek vagytok! 
Nagyon nem szeretnék búcsúzni hisz még Cassidie és Louis kapcsolata örök így még láthatjátok Őket egy másik blogban ami a Breakable című történetként fog futni, de majd annak is eljön az ideje majd tájékoztatok mindenkit. 

Akkor az utolsó jó olvasást!:))xx


The Story Of Us


Miután London-ban költöztünk véglegesen ami annyit jelentett, hogy Maya-val kivettünk egy házat ami majdnem olyan, mint a new yorki házunk mégis más a különbség pedig elég nagy hisz az új ház az kertes ház így néha hiányzik a panellakás túlzottan hozzászoktam a szomszédokhoz. A költözés és pakolás után a menedzserem – mármint a legjobb barátnőm – neki is kezdett a munkának és le is szervezett egy interjút ahol mindent elmondtam a legelejétől kezdve mi is történt velem. Őszinte voltam. Az interjú után belekezdtem a dalírásban amit Maya leszervezésével fel is vettünk stúdióban és most így rá két hónapra meg van a kész albumom sőt most már életem első turnéját rendezi nekem az én zseniális menedzserem. Persze a költözéskor felhívtam a szüleim mindent elmondtam neki apa kicsit csalódott volt, de mikor látott a tévében büszkeség töltötte el és megígértem nekik mielőtt elindulok turnézni hazamegyek... Louis-al. Ideje bemutatnom nekik a pasim, ha már az újságok folyton rólunk íródnak.
Nem mellesleg a banda újra a csúcson és épp a visszatérő album dalain dolgoznak, hogy aztán Ők is belevágjanak a turnéban. A fiúk napi szinten lógnak a lakásunkban amit nem is zavarok, de nem csak engem nem zavar, mert Maya is örül neki hisz több időt lehet az Ő nagy szerelmével hisz a turné kezdetével távkapcsolatban folytassák. Ahogy én is majd Louis-al. Estéket szoktam beszélgetni Maya-val erről és mindannyian pozitívan állunk az egészhez, hogy bírni fogjuk a távkapcsolatot.
Maya egy egész hadsereget állított mögém aki a stylist-om, a sminkesem és a többi. Nagyon sokan állnak mellettem akik segíteni fognak nekem hónapokon keresztül és mindegyik egy rendkívüli személy. Will, Louis egykori asszisztense lett az én személyes testőröm akit Louis állított mellém, hogy Ő majd vigyázz rám míg nem vagyok mellette és nem is bánom. Bírom Will-t úgymint a turné apámat.
-Nem bírom – szaladt be a szobámban Maya miközben én épp hajtogattam a ruháim a bőröndben mire Ő az ágyamon landolt.
-Mit nem bírsz? - tettem le a ruhákat a polcra egy percre és az ágyamhoz léptem, hogy Maya mellé telepedjek.
-Ezt az egészet! Félek, hogy a kapcsolatom Zayn-el nem bírja ki a távkapcsolatot – mondta szomorúan és a párnámat a képében nyomta amiben egy hatalmasat üvöltött. -Nem akarok erre gondolni! Pozitív akarok lenni, de félek – nézett rám biggyesztett ajkakkal mire felnevettem igaz, hogy nem ez a legjobb reakció, de ritkán láttam még legjobb barátnőmet ennyire szerelmesnek persze nem az első, de Zayn-el a kapcsolata más. Sokkal másabb.
-Nem bízol benne? - húztam fel a szemöldököm mosolyogva mire felült és a lábait felhúzta aztán szaporán rázni kezdte a fejét.
-Bízok benne! A kapcsolatunkban nem bízok, hogy olyan erős – vágta rá mire felnevettem.
-Te most ugratsz? Nincs nálatok erősebb kapcsolat ti úgy passzoltok egymáshoz, mint vaj a kenyérhez – vágtam rá mosolyogva hisz Maya és Zayn olyanok, mint a testvérek.. na jó ez hülye hasonlat. Ők egymásnak lettek teremtve és ezt azért tudom, hogy Maya 12 évesen pont egy olyan srácot írt le magának aki megegyezik Zayn-el. Ők a bizonyíték a nagy Ő dologra!
-Sok időt töltöttél Niall-al – jegyezte meg nevetve mire oldalra billentettem a fejem. -Vaj és kenyér? Már te is ételes hasonlatokat kezdesz mondogatni – folytatta nevetve mire megvontam a vállam a tény, hogy Niall-al sok időt töltök mivel Ő az én legjobb barátom aki a bizalmasom meg hát, ha nagyon nagyon éhes vagyok csak hozzá tudok fordulni neki még a fiókjában is csoki van.
-Tök mindegy, de igaz ami igaz – vontam meg a vállam hanyagul mire feltette a kezeit mosolyogva.
-Ha te mondod – válaszolt nevetve mire megforgattam a szemeim. -Amúgy izgulsz? - gyors témaváltásba mindig első volt szóval most se csalódtam benne.
-Kicsit – mondtam mosolyogva.
-Mikor indultok haza Louis-al? - kérdezte húzogatva a szemöldökét mosolyogva mire a másik párnámat a fejéhez vágtam.
-Ma este ezért pakolok – válaszoltam mosolyogva mire bólintott. -Mi van csak nem jön Zayn? Az utolsó napokat kiakarod vele használni az üres házban? - most én húzogattam a szemöldököm mosolyogva és Ő dobta hozzám a párnát, de hülye lennék, ha nem folytatnám. -Viszont nem lesztek kettesben a maradék három fiú imád látogatni lehet rátok küldöm Harry-t – gondolkoztam el nevetve mire megfogta a takaróm végét és a fejemre húzta aztán Ő felállt. Mire én kikászálódtam a takaró alól Ő karba tett kézzel állt az ágy előtt.
-Ne mered ránk küldeni – vette fel a fenyegető arcát ami azóta se változott komolyan mondom 3 évesen is ugyanilyen ijesztő volt a fenyegető arca.
-Kérlek ne nézz így rám rémisztő vagy – takartam el az arcom a párnában.
-Ígérd meg – nem néztem fel túlzottan ijesztő ez az arca és mikor elvette tőlem a párnát becsuktam a szemeim. -Ígérd meg!
-Jó jó megígérem – tettem fel a kezeimet megadva magam és óvatosan felnyitottam a szemeim mire Ő mosolyogva ült vissza mellém.
-Briliáns vagyok – dőlt el az ágyamon diadalmasan.
-Rémisztő vagy – löktem le nevetve mire Ő felült és összefonta duzzogva a karjait a mellkasa körül mire én felnevettem hisz most úgy néz ki, mint oviban amikor elvették a zsírkrétáját igaz akkor után visszavette és lelökte az illetőt a székről. Szegény nem tudom kicsoda.
Hirtelen megcsörrent egy telefonon és egyből a telefonjához kapott aztán felállva a földről rohant ki a szobámból az Ő szobájában, ha jól hallottam az ajtócsapódást. Akkor ezek szerint épp most beszélik meg Zayn-el, hogy ma este jöhet és az utolsó napokat együtt tölthetik. Komolyan rosszabbak, mint egy rossz szappanopera szereplők, de csak néha.
Nevetve felálltam az ágyamról és folytattam a pakolást hisz én már ide nem jövők haza anyáéktól indulok a turnéra odajön értem Maya és Will. Miközben pakolásztam megcsörrent a mobilom, de csak egy sms-s érkezett Louis-tól miszerint hatra jön csak egy „okés”-t küldtem vissza neki egy mosolygós fejjel aztán folytattam a pakolásom. Egyszerűbb lenne, ha mindent belesöpörnék a bőröndben, de akkor nem lenne rendezett semmi én meg szeretem a rendezettséget. Néha.
Amire készletem az egy bőrönddel és egy utazótáskával az órára pillantottam és már fél hat volt szóval gyorsan leszaladtam a konyhában, hogy valami tápanyagot a szervezetemben juttassak. A konyhában már Maya tevékenykedett dudorászva, de úgy nézem nem nekem csinál spagettit és nem csak magának.
-Tudod megkívántam a spagettit – fogtam meg a hasam mosolyogva a hűtőt kinyitva.
-Csinálj magadnak – fordult felém vigyorogva mire durcásan elkezdtem kutatni a hűtőben a tej után aztán a polcról levettem a mély tányérkám amiben rögtön kedvenc zabpelyhemet öntöttem aztán a tejet. Felültem a konyhapultra és hangtalanul elfogyasztottam az ételem, de közben jókat nevetettem legjobb barátnőmön.
-Pizza rendelés egyszerűbb lenne – vigyorogtam, mint a vadalma mire hozzám vágta a mosogató szivacsot, de egy oldalra elhajlással kitértem a szivacs elől.
-Mondod te aki utálja a pizzát – vágta rá.
-Nem azt mondtam, hogy én eszem meg – nyújtottam ki rá a nyelvem.
-Ja értem mi rendeljünk pizzát te meg megeszed a spagettit – emelte el a tűzhelyről a kész szószt és elkezdte kavargatni a tésztát.
-Pontosan – vágtam rá vigyorogva.
-Nem tölthetsz Niall-al több időt – kapcsolta le a tűzhelyt.
Mielőtt válaszolhattam volna rápillantottam az órámra és már hat óra volt, és ekkor hallottam meg Louis dudálását. Basszus!
Gyorsan leugrottam a pultról és a mosogatógépben helyeztem a tányérom aztán elbúcsúztam Maya-tól és szaladtam is az ajtóhoz ahol gyorsan felhúztam a cipőm míg a kabátomat a sporttáskával megfogtam míg a bőröndöt másik kezemmel húztam magam után. Egy gyors kiabálással jeleztem, hogy elmentem és a ház előtt már Louis várakozott a kocsijának dőlve és amint felé értem elvette tőlem a cuccom és hátra bepakolt míg én beültem az anyósülésre. Mire Ő is bepattant mellém mosolyogva hajolt hozzám közelebb, hogy hatásosan köszönhessen.
Louis rám mosolygott és mire én becsatoltam magam Ő már előre fordult és belekezdett az ijesztően hosszú útnak. Amikor rátekintettem a kezével dobolt a kormányon miközben fapofával nézte az utat.
-Csak nem ideges vagy? - kérdeztem vigyorogva mire fél szemmel felém nézett.
-Én? Ugyan már az én nevem Louis Tomlinson sose vagyok ideges – kínosan felnevetett és ismét előre fordult míg én mosolyogva paskoltam meg a vállát aztán a fejemet a vállára hajtottam.
-A szüleim nem emberevők – nyugtattam meg mosolyogva mire a piros lámpánál rám pillantott és csak a szemét forgatta. -De, ha a nővérem otthon lesz akkor Ő vele vigyázz – kaptam észbe mivel a nővérem maga a megtestesült kérdés daráló annyi kérdése van, hogy arra egy év alatt nem bír senki se válaszolni.
-Szülők normálisak, de a nővér szörnyeteg értettem. Még valami? - kérdezte mosolyogva és ismét elindult.
-Idegesítő kisöcs – vágtam rá bólintva majdnem elfelejtettem szerencsétlen pedig nagyon szeretem hisz én vártam a legjobban az én nevemet mondta ki első szónak mégis amint nagyobb lett egy kis idegesítő ufó lett.
-Még valami? - kuncogott mire elkezdtem ütögetni az államat nem e hagytam ki valamit a családomból.
-Nem szerintem csak ennyi a többi mind normális – vontam meg a vállam mosolyogva mire bólintott és az útra koncentrált míg én bekapcsoltam a rádiót, de amint meghallottam a nevem már kapcsoltam volna el, de Louis elütötte a kezemet onnan mire én kérdően ránéztem.
-Imádom ezt a számot – vágta rá vigyorogva. Persze, hogy imádja hisz Ő ihletett a dalt, Ő segített benne.
-Én meg utálom visszahallani a hangom, de ezt te is jól tudod – fontam össze duzzogva a karom a mellkasom alatt míg Ő kinevetett amire csak megforgattam a szemem.
Miután végre elhalt az én hangom végre egy normálisabb szám jött amit már kívülről fújok, de nem csak én.
-Hello – kezdtem el énekelni.
-It's me – folytatta Louis mire egyszerre nevettünk fel.
Nem, mintha ez a szám lenne a a mi számunk, de ebbe vagyunk a verhetetlenek mivel mindkettőnknek már a könyökünkön jönni.
Miután túl estünk jobbnál-jobb számokon hirtelen egy ismerős házat pillantottam és a kisfiú aki eddig a teraszon üldögélt hirtelen felkapta a fejét, és a kutyánkkal felpattant. Mikor kiszálltam az autóból egyből felém szaladtak és szinte fellöktek mindketten főleg, mert a kutya akkora, mint az öcsém majdnem.
-Cass nagyon hiányoztál – suttogta a kis srác akit öcsémnek hívok aki most már nem is annyira kicsi sokkal kisebb volt mikor elköltöztem.
-Nekem is hiányoztál öcsi – öleltem magamhoz aztán Teddy fejét is megpaskoltam. Amikor az öcsém elhúzódott tőlem Louis lépett felém és kezet fogott az öcsémmel aki mosolyogva fogta az újonnan érkező ismeretlent. Az öcsém befutott az házban Teddy-vel míg én kérdően Louis-ra néztem, de csak nevetve megvonta a vállát.
-Meg se lepődök ezen te is furcsa vagy és az öcséd meg kétségkívül rád ütött – húzott magához közel Louis mosolyogva mire vállon csapom.
-Remélem apa a pasijaimból készíti a húslevest – vágtam rá vigyorogva mire Louis szemei majd kiestek a helyéről. -Na gyere még kihűl – fogtam meg a kezét mosolyogva és magam után húztam volna, de visszarántott és ajkait az ajkaimra tapasztotta.
-Tudod, hogy mennyire szeretlek? - tette fel a következő kérdést Louis mikor eltávolodtak ajkaink mire mosolyogva megráztam a fejem direkt csinálom hisz imádom mikor kimondja. -Nem? - húzta fel a szemöldökölt mire bólintottam aztán nevetve megráztam a fejem kissé összezavarodok még a végén. -Csak, mert nagyon szeretlek és én nem jutok olyan sorsra, mint az exeid, mert a mi kapcsolatunk örök lesz – a végén egy puszit nyomott az orromra ami hatására belebújtam az ölelésben. Nem akartam elengedni, nem akartam bemenni még nem hisz amint belépünk szétrebbenünk és ki tudja mikor kerülünk ismét egymás karjaiban valószínűleg apa ezeregy kérdést tesz fel Louis felé és mikor meghallja, hogy Louis nagy foci rajongó el se engedi. Félek, hogy az apám elfogja tőlem venni a barátomat. -Hé nem kéne bemenni? - szólított vissza a gondolatban Louis mire felnéztem rá és megráztam a fejem.
-Olyan jó így kettesben ott bent ilyen nem lesz – vágtam rá szomorúan mire felnevetett.
-Majd kerítünk ne aggódj – csókolta meg a fejem búbját míg a fejemet a mellkasára helyeztem.
-Szeretlek Louis – suttogtam míg Ő aprócska puszikat nyomott a fejem búbjára.
-Szeretlek Cassidie Lewis mindennél jobban – suttogta egy-egy puszi közt míg közelebb férkőztem felé, ha ez lehetséges és hallgattam egyenletesen dobogó szívverését ami altatódalként szolgált számomra minden olyan éjszakámon mikor mellettem volt vagyis szinte mindig. Amióta London-ban költöztem azóta Louis illatát jobban érezni a szobában, mint az enyémet aminek Ő roppantul örült és én is boldog vagyok, mert mellette aludhatok el és mellette ébredhetek.
Nem tudom hány perc telt el, de az ajtó magától kicsapódott és az öcsém jellegzetes hangját hallottuk meg.
-Ott van – fordultunk feléjük és az ajtóban mindenki ott állt minket kémlelve míg Elliot felénk mutatott és az arcán az a szokásos kisfiús vigyor terült szét.
-Remek bemutatkozó – suttogta Louis vigyorogva mire nevetve bólintottam így van ez egy remek bemutató volt kitudja mióta kukkolhatnak hisz apából és a nővéremből kinézem, hogy az ablakból leskelődtek sőt anyát is könnyen beleviszik a rosszban és Elliot csak követi Őket. Remek egy család.
Louis összekulcsolta a kezeinket és úgy indultunk a családom felé ahol természetesen engem jól megszorongattak szerintem apa és anya a gerincemet is eltörték. Miután jól megöleltem a családomat bemutattam a mellettem ácsorgó fiút anya mosolyogva és egy öleléssel fogadta míg nővérem Louis vállát ütögette huncut mosollyal ami hatására csak meglöktem természetesen nevetve. Amikor apa fogott vele kezet Louis arcáról a vigyor eltűnt tudom mit csinál apa, mindig ezt csinálja.
-Apa – szóltam rá mire vigyorogva elengedte Louis kezét és rögtön magához szorította.
-Teszteltem – vonta meg a vállát vigyorogva apa mire anya és a nővérem csak megforgatta a szemét. -Átment a teszten eddig – hangsúlyozta ki a végét apa mire Louis rettegve hol apámra, hol rám nézett mire csak nevetve megforgatta a szemem és a kezemet Louis vállára helyeztem.
-Inkább menjünk be – szólalt meg anya mire mindannyian beoszoltunk természetesen mi Louis-al voltunk az utolsók.
-Amúgy ez rohadt fáj – suttogta, hogy csak én halljam mire elnevetettem magam.
Amint beértünk a házban levettük a cipőnket és beljebb sétáltunk mivel a kabátot a kocsiban hagytuk sőt nagyon ki se pakolok, mert csak pár napra jöttem vagyis jöttünk.
Apa megragadta szerencsétlen Louis vállát és elvitte a nappaliban beszélgetni míg Louis könyörögve nézett rám, de csak megvontam a vállam és inkább a konyhában mentem ahol anya és a nővérem sürgött-forgott. Felpattantam a bár székre és mosolyogva rebegtettem anya felé a pilláim.
-Mi kéne sztárocskám? - kérdezte anya mosolyogva.
-Tudod te – a mosolyom feljebb kúszott mire anya nevetve megforgatta a szemeit. -Tudod mennyire hiányzott az én édesanyám főztje – miközben mondtam minden szavamat szaporán bólogattam mire drágalátos nővérem lelökött a székről.
-Most már nem finnyás – vágta rá nevetve Annie az én drága nővérkém.
-Nem, de te igen – álltam fel és ahelyett, hogy lelöktem volna a másik székre ültem, de azért jól meglöktem. -Amúgy, ha úgy főztél csomagolj Maya-nak mivel éhes – emeltem meg a kezem hisz majdnem elfelejtettem Maya kívánságát.
-Ő hogy-hogy nem jött? - kérdezte anya oldalra döntött fejjel.
-Fontosabb dolga akadt – kuncogtam hisz az a nagyon fontos dolga Zayn meg hát Ő amíg London-ban voltam hétvégenként hazajárt.
-Meddig maradtok lökött? - kérdezte Annie meglökve mire én visszalöktem természetesen mosolyogva lökdösődtünk ez amolyan Lewis testvéri hagyomány.
-Oh már most hiányzok neked ez, de cuki – tettem a kezemet a szívemre mosolyogva.
-Nem csak jobban szeretem, ha ajtón túl vagy – vigyorgott a képemben mire csak megforgattam a szemem.
-Ja amikor meg külön vagytok bőgtök egymás után régen is ez volt – szólt bele anya szem forgatva mire egyszerre fontuk össze a karjainkat.
-Ez nem igaz! - Kiabáltunk egyszerre anyára mire Ő csak nevetve feltette a kezeit és inkább folytatta a sütés-főzés elméletet mire én nővéremre néztem és összepacsiztunk még mindig verhetetlenek vagyunk.
Hirtelen Elliot ugrott az ölemben mire én szorosan magamhoz öleltem addig míg nyöszörögni nem kezdett, hogy hagyjam békén aztán átadtam Annie-nek aki szintén azt tette így drága kisöcsénk inkább anya lábaihoz rohant.
-Elvetemültek – szólalt meg ránk mutogatva Elliot miközben anya lábát ölelte míg ismét összenéztünk Annie-vel és egyszerre nevettünk fel mennyi hülyeségben bele nem kevertük együtt az öcsénket, hogy mentsük a magunk bőrét. Milyen régen is voltak ezek!
Egy kezet éreztem meg a vállam és mikor hátranéztem apa mosolygott vissza rám míg mögötte Louis tágra nyílt kéken ragyogó szemei jelentek meg. Mit beszélhettek ezek?
-Milyen rég volt már, hogy a család újra egészben van a házban – szólalt fel apa mosolyogva mire anya mosolygott rá és csak bólintott aki időközben felkapta Elliot-ot és úgy folytatta a sütést.
-A család része vagyok én is? - kérdezte félően Louis mire mosolyogva bólintottam, de kár volt, mert apa gonosz vigyorral felé fordult alapból apa nem egy rémisztő személy kinézetre, de a mosolya tud gonosz lenni. -Uram? - nyelt egyet Louis míg a fejemet a tenyeremben helyeztem. Ajaj.
-Kedveled a focit? - kérdezte apa Louis-tól.
-Imádom a focit! - Jelentette ki Louis büszkén hisz egy igaz focista majdnem és ezzel elnyerte apa szívét mivel apa magához ölelte.
-Fiam – veregette vállba apa büszkén Louis-t mire Ő kicsit megkönnyebbült.
-Itt vagyok – szólalt meg Elliot.
-Nem te – legyintett apa rá se nézve aztán hirtelen felém fordult. Most nekem ajaj. -Ha elmered hagyni kitagadlak Ő az én nem létező fiam – vágta rá apa mire nevetve bólintottam úgy néz ki megtörtént amitől féltem apa jobban kedveli Louis-t, mint mondjuk a saját gyermekeit.
-Drágám van fiad – szólt bele anya.
-Elliot még kicsi – legyintett apa és maga mellé húzta Louis-t, hogy a kezét a vállára tehesse. -A családhoz tartozol fiam – bólintott apa büszkén mire Louis cinkos mosollyal vigyorgott rám míg én csak egy fintort küldtem felé.
-Köszönöm... apa? - szólalt meg Louis mosolyogva kérdően az apámra nézve míg Ő mosolyogva veregette vállon.Ez kicsit kellemetlen, ha Louis apának szólítsa az én apámat, mert olyan, mintha testvérek lennénk. A testvérem a pasim. Érdekes.
A családi vacsora másról se telt csak arról, hogy apa és Louis épp valami focicsapatról hadovált és még valami meccs is szóba jött ami ma lesz szóval apa megtervezte a pasimmal az első randevúját amit Louis azonnal elfogadott szóval kijelenthetem az apám lenyúlta a pasimat.
A vacsora után anyával és a nővéremmel elmosogattunk míg a fiúk a nappaliban találtak menedéket.
-Amúgy milyen híresnek lennie? - lökött meg nővérem mosolyogva amit azonnal viszonoztam aztán feltettem a helyére a tiszta tányért.
-Nem vagyok híres csak énekes – vágtam rá.
-Láttuk az interjúd kicsim – mondta anya büszkén aztán mosolyogva ölelt át. -Büszkék vagyunk rád – mondta mosolyogva miután elengedett.
-Ja szép beszéd volt húgi – mosolygott rám nővéren.
-Csak őszinte voltam – vontam meg a vállam és folytattam a pakolást.
-Te vagy az első őszinte énekes – zárta el a csapot a nővérem mire kérdően rámeredtem. -Te magad mondtad a beszédedben híresnek lenni szar, mert hazudnak – idézte majdnem a beszédem mire felnevettem aztán csak bólintottam.
-Engem nem fog a média irányítani – vágtam rá.
-Anyáék se tudtak – kuncogott mire nevetve meglöktem.
Mosogatás után csatlakoztunk a fiúkhoz a nappaliban ahol már nővérem vőlegénye is jelent volt így egy öleléssel köszöntöttem aztán helyet foglaltam Louis mellett aki apával nagyon benne volt a foci kitanulmányozásában, vagy miben. A fejemet Louis vállára hajtottam amit észrevette így egy gyors puszit nyomott a homlokomra míg én mosolyogva bújtam hozzá közelebb. Minden tökéletes.
Nagy nehezen kicsivel később mikor nővéreméktől elköszöntem eltudtam szakítani Louis apától és a szobám felé kezdtem húzni vagyis a volt, régi szobám felé. Te Jézusom biztos beakarom oda vinni?
-Cuki – állapította meg Louis mikor beléptünk a szobában és az ajtót is bezártam. -Olyan Cass stílusú – fordult felém vigyorogva mire csak megforgattam a szemem. -Gondolhattam volna, hogy imádtál lovagolni – vetette oda mire hasba vágtam és elhaladtam mellette egészen az íróasztalomig. Az egész szoba olyan volt, mintha lehányta volna egy unikornis csak a vidám színek voltak megtalálva a szobámban bevallom apa kifestette rózsaszínre és utána én kissé kipingáltam, de mentségemre szóljon túl sok kreativitás férkőzött a fejemben amit muszáj volt megvalósítanom. Persze azért a művészi rajzaimon kívül a falon ott csüngött egy-két lovas és sztáros poszter na meg persze tömérdek baráti fotó. Például megtalálható a rózsaszín falon egy „Cassidie egy idióta” firkálás amit Maya írt oda mikor még 10 évesek voltunk, de van ezeknél furább is.
Felültem az íróasztalomra míg Louis közelebb férkőzött felém és a két kezét az íróasztalra helyezte ezzel sarokba szorítva.
-Mit szeretnél? - néztem fel rá vigyorogva míg Ő lehajolt hozzám egyetlen egy csókra míg én a kezeimet a nyaka köré csavartam. Derekamnál fogva felemelt és az ágyamhoz vitt ahova óvatosan letett már húztam volna le róla a felsőjét mikor elhúzódott és arrébb gurított. Mellém feküdt míg és kérdően fordultam felé. -Mit tervezel? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel míg Ő csak mosolyogva megrázta a fejét és a kezével végig simította a derekamat.
-Csak nézni akarlak – suttogta mosolyogva. Na ez aztán kielégítő válasz. -Még mindig ugyanaz a szeleburdi, érzékeny kislány vagy, mint akkor – ujjaival hátrasöpörte az arcomból a hajamat a bőröm bizsergett még mindig érintésétől. -Hiába mutatod azt, hogy erős vagy belül gyenge vagy és én ezt is szeretem benned – hangsúlyozta ki az „ezt is” szót mire én mosolyogva hajtottam volna le a fejemet, de kezével az állam alá nyúlt. -Szeretlek Cassidie Lewis – közelebb hajolt hozzám és elsőként a homlokomra hintett egy csókot aztán az orromra és következő pillanatban a nyakamhoz hajolt. Azt hittem csak egy csókot nyom a nyakamra, de mikor szívni kezdette nevetve löktem el magamtól, de későn már megjelölt. Az Ővé vagyok.
-Te sunyi dög – csaptam meg a vállát mire nevetve fordult a hátára. -Csak vissza akartad adni a tartózást nem hiszem el, hogy átvertél – addig-addig csapkodtam nevetve míg magához nem húzott és még a mellkasán pihenve is a ütöttem. Ez csúnya húzás volt Tomlinson.
-Igazat mondtam – csókolta meg a fejem tetejét ami hatására felnéztem rá. -De ezt megérdemelted garbó – húzogatta a szemöldökét a szokásos Tomlinson fajta vigyorral amit régen legszívesebb letöröltem volna tökéletes arcáról, de most... nem még mindig képen vágnám.
-Seggfej vagy – vontam meg a vállam. -De szeretlek – nyomtam ajkaira egy csókot míg a kezeit összefűzte a derekamon és a kis ártatlan csókunkból heves, szenvedélyes csók alakult ki.
Miután elhúzódtunk visszafeküdtem a mellkasára és a élveztük a csendet a nyugalmat ami körülvesz mivel amint kilépünk a házból rajongók ezrei tömörülnek na meg az ostoba sajtó, de senki se állhat az utunkban. Se a sajtó, se a modest és még a rajongók se, mert szeretjük egymást és a szerelmünk legyőz mindent. Ahhoz képest, hogy az elején utáltam most valahogy nagyon összegabalyodtunk, de ez a mi történetünk. Ezt a össze-vissza kuszaságot senki nem veheti el tőlünk, mert ezek vagyunk mi.
Ez a mi történetünk. 

 
Ha elveszítesz valakit, rájössz, mennyire is volt fontos számodra, de igazán csak akkor érted meg, amikor még egyszer a szemébe nézel.”

Amikor leértünk a színpadról és nem találtam meg Cassidie mosolygós arcát akkor abban a pillanatban jöttem is rá mennyire is fontos nekem és nem azért, mert túl sok mindenen segített át. Ha nem azért, mert szeretem. Eleanor szakítása után sose hittem volna, hogy újra beleszerethetek más lányban, de mikor Cassidie felbukkant a színen már akkor elkápráztatott a kis méretével és hozzá az érzékenységével amit jól eltakart a keménységével. Elején nem fogtam fel mennyire is szeretem azt hittem csak vonzódom hozzá és valamiféle hálát érzek iránta egy kis szerelemmel, de mikor elment és elolvastam a levelét akkor döbbentem rá, hogy Ő az életem és nélküle nem élhetek. Aztán megláttam a tévében és akkor már a szerelem keveredett a csodálattal. Csodáltam azért amit tett és csodálom azért amilyen hisz Ő nem szállt el magától, Ő megmaradt a normális kis világában miközben emberek ezreit kápráztatja el énekhangjával amit az elején szépen leszóltam, de csak azért, mert nem akartam közel kerülni hozzá már az elején tudtam, hogy ez a kis hétköznapi kislány megváltoztatja az életem.
És így lett.
Fenekestül felforgatta az életemet amit nem is bánok.
Aztán mikor New York-ba értünk és megláttam – persze a padlón – akkor a szívem ezerszeresével vert és csak azon tudtam aggódni, hogy valami baja esett, de mikor felnyitotta a szemeit és a mogyoróbarna szemei az én szemeimben ütköztek a szívem megnyugodott és csak arra tudtam gondolni, hogy soha többé nem engedhetem el magam mellől. Soha többé.
Halk szuszogás zökkentett ki a gondolataimból így óvatosan le pillantottam a mellkasomra ahol Cassidie aludt békésen. Kisöpörtem arcából kusza barna tincseit és óvatosan a derekánál felkaptam menyasszony fogásban, hogy feljebb fektessem a párnákra aztán betakargattam és már én is feküdtem volna mellé mikor a telefonom megcsörrent.
Halkan morgolódva pillantottam a telefonomra és Zayn neve jelent meg a telefonomon összehúzott szemöldökkel kémleltem a telefont aztán a zöld telefon gombot húzta jobbra.
-Mit akarsz? - léptem ki a halkan az erkélyre aztán óvatosan be is csuktam nehogy felkeljen Cass.
-Csak – kezdett bele nyögve-kelve mire én hangosan fújtam egyet még nem igazán emésztettem meg azt, hogy kavart azzal a lánnyal akit szeretek tudom emiatt Cassidie-re is kéne haragudnom, de rá mégse haragszok már inkább Zayn-re. A legjobb barátom azt hittem tiszteletben tartja, hogy Cassidie-t szeretem és nem mászik rá hát tévedtem.
-Nézd Zayn mond mit akarsz – vágtam rá ingerülten.
-Csak érdekel, hogy épségbe oda értettek e – szólalt mire csak megforgattam a szemem.
-Nem téged Cass érdekel azért hívtál – tudom, hogy így van hisz bármennyire is akarja titkolni, hogy nem érez a barátnőm iránt semmit nekem nem tud hazudni és a vicc benne, hogy nem vagyok féltékeny. Százszázalékosan megbízok Cassidie-ben. -Maya tudja, hogy még mindig érdeklődsz Cass után? Ő, hogy fogadja? Tudod, ha átvágod Maya-t akkor Cass örökké megutál – folytattam a korlátra csapva ami hatására gyorsan az ablak felé tekintettem ahol bepillantottam a szobában. Cass ugyanúgy feküdt és aludt az ágyon ahogy hagytam.
-Nem érzek már semmit Cassidie iránt! Maya-t szeretem és soha a büdös életben nem bántanám meg. És képzeld el tudja, hogy felhívtalak titeket Őt is érdekli mi a helyzet veletek – váltott át Zayn nyugodt hangja is dühössé.
-Tanúsítom – szólt bele a telefonban Maya ismerős hangja eléggé bunkó stílusban, de ha ki voltam hangosítva akkor megértem. -Hiszek Zayn-nek és, ha te nem hiszel és végig ilyen bunkó leszel Zayn-el akkor a legjobb barátnőm téged fog megutálni – folytatta mire morogva bólintottam bár ezt Ő nem láthatja. Kicseszettül igaza van be kell fejeznem ezt és el kell ásnom a csatabárdot.
-Rendben – vágtam rá. -Bocsi haver csak.. féltékeny vagyok azt hiszem – mondtam nyögve-kelve ki a végét mire mindketten hangosan belenevetettek a telefonban na remek még ki is nevetnek. -Amúgy minden rendben van Cass imád itthon lenni nagyon hiányzott neki a családja és a családja is nagyon kedves még az apja is aki már az én apám is – mondtam egy büszke mosollyal a végén mire ismét belenevetettek a készülékben.Úristen, ha Cass apja az én apám akkor mi testvérek vagyunk? Az vérfertőzés, nem? A testvérembe szeretem. Hoppá.
-Kéz szorítás volt az elején? - kérdezte nevetve Maya mire fintorogtam egyet azóta nem érzem az ujjaimat.
-Volt – válaszoltam.
-Mr Lewis maga az én emberem – harangozta Maya mire ismét csak megforgattam a fejem.
-Jó szórakozást nektek – köszönt el Zayn nevetve. -Van egy kis dolgunk – ezzel az utolsó mondatával letette a készüléket míg én megrázva a fejemet visszamentem a szobámban. Nem akarom tudni nekik milyen dolgunk van.
Az ajtót magam után becsuktam aztán óvatosan visszahúztam a függönyt és visszalépkedtem mellé az ágyban. A telefont kikapcsolva az éjjeli szekrényre ejtettem és csak bámultam ahogy alszik. Annyira nyugodt és gyönyörű. Az ágy szélére leülve az arcát kezdtem el simogatni ami hatására nyitogatni kezdet szemeit így gyorsan elhúztam onnan a kezem, hogy még a véletlenért se én legyek azért a hibás, hogy felkelt.
-Hány óra? - kérdezte meg egy nagyot ásítva és pilláit felemelve ragyogott rám csokoládé barna szeme.
-Késő – válaszoltam mosolyogva ami hatására végig nézett magán.
-Át se öltöztem, de te se – a végén felém bökött mire csak megvontam a vállam.
-Elaludtál a mellkasomon és nem volt szívem felkelteni téged ráér reggel lezuhanyozni – csókoltam meg a homlokát, de Ő többet akart így a nyakamat megfogva nyomta az ajkaimat az ajkaimra. -Együtt zuhanyozni – húzódtam el húzogatva a szemöldököm mire visszadőlt nevetve az ágyra. -Tudom, hogy tetszik az ötletem kár tagadnod – feküdtem mellé az ágyra felé fordulva amit Ő is megtett mire mosolyogva bólintott ami hatására a szemeim felcsillantak.
-De csak reggel most fáradt vagyok – fúrta a fejét a párnában míg én közelebb vontam magamhoz és a mellkasomon pihent.
-Aludj csak kedvesem, aludj csak én addig őrizem az álmod – nyomtam egy csókot a hajára és a kezemmel egyenletesen simítottam a hátát ami hatására felnézett és egy puszit nyomott ajkaimra aztán visszabújt a mellkasomra. A kezeivel átfogta a derekamat és addig-addig fészkelődött míg a végén már szinte rajtam feküdte, de nem bántam. Minél közelebb van hozzám annál jobb.
Ahhoz képest ahogy indult a kapcsolatunk a végére eléggé kialakult és ez így jó ahogy van. Ha tehetném akkor se változtatnék meg semmit, mert ez a mi történetünk, eredeti és örök. És tudom még fiatalok vagyunk, de tudom, hogy akármi akadályban ütközünk azt is túléljük együtt és fogunk még, mert ennek a történetnek még messze a vége.
Együtt vagyunk és kéz a kézben állunk egy-egy akadály elé, mert mi összetartozunk.

2016. május 2., hétfő

14.rész

Sziasztok bambinok!
Elérkeztünk az utolsó előtti részhez a jövőheti rész már az utolsó rész lesz vagyis a történet lezárása. Nagyon gyorsan rohan az idő még csak nem rég kezdődött el a blog és már itt járunk. Jesszusom. 
Akik ma érettségiztek illetve vizsgáztak valamiből és az elkövetkező napokban is fognak azoknak nagyon nagyon drukkolok csak ügyesen! :) A többieknek meg kitartás most már látni a nyarat. :))
Jó olvasást! 
Várom alul a véleményeket. :))xx

Start over


Mivel a tévések nem igazán akartak eltűnni a ház elől és én magányra vágytam így kiültem az erkélyre itt amúgy se láthat senki elég magason lakunk ahhoz, hogy valaki lássa, hogy egy kis termetű barna hajú lány egyedül ücsörög kinn az erkélyen. Maya egyszer kijött hozzám aztán inkább magamra hagyott hisz most nem éppen vagyok a legjobb társaság ilyen helyzetben amúgy is most egyedül akarok lenni össze kell szednem a mondanivalóm amit mondani fogok Louis-nak.
A nap utolsó sugarai világítottak meg aztán eltűnt a színről már csak egy fekete ismerős autóra leltem figyelmes amire felálltam és korlátnak megkapaszkodva néztem amint kipattannak az autóból. Még innen fentről is megismerem Louis járását aminek a hatására kifújtam a levegőt és pár percre behunytam a szemem aztán ellöktem magam a korláttól és az ajtót kitárva beléptem a házban ahol Maya várt csak egy jelentős pillantással jeleztem neki, hogy itt vannak mire bólintott az igazság szerint Maya-val nagyon jól beszélünk fejben ami sokkal egyszerűbb, mint szóba ott legalább nem hallja mindenki a mondanivalónkat.
Az elmélkedésünket egy erőteljes kopogás zavarta meg mire a gyomrom összehúzódott és Maya közelebb jött felém aztán a következő pillanatban az ajtó irányában lökött. Nagyon jó legjobb barát Ő adja meg az első löketett igazi példa értékű barát.
Idegesen lépkedtem az ajtó felé és remegő kézzel megragadtam a kilincset, de mikor leakartam nyomni az ajtó kicsapódott és a homlokom csattant így én a földre terültem. Az utolsó gondolatom csak annyi volt, hogy mi a francért hagyta nyitva Maya az ajtót és ezt honnan tudta az illető aztán a következő pillanatban minden elsötétült és az utána következő dolgokból semmit se érzékeltem.

*~*

Hunyorogva nyitottam ki a szemem, de a fejem rohadtul fájt az utolsó emlékem az, hogy egy ajtó neki rohant a fejemnek és utána teljes sötétség. Mikor körülnéztem ismerős alakok álltak körülöttem mindegyiket jól megnéztem magamnak, de a szemem hirtelen megállt a fekete hajú srácon akinek egy elég szép lila folt díszelgett csinos kis pofiján. Ő is kapott egy ajtót a képében? Vajon nekem is így néz ki az arcom, mint neki? Mindegy is nem kérek tükröt nem vagyok kíváncsi arra, hogy miféle pukli, vagy színezék díszíti az arcom.
A szemem tovább vándorolt egy kék szemű srác felé aki idegesen és bűnbánatosan ült mellettem és szorongatta a kezemet. Feljebb ültem, de a kezeimet nem tudtam kiszedni a markai közül így meg se próbáltam.
-Minden rendben? - kérdezte elsőként Maya mire bólintottam. -Néma lettél? Úristen végre csönd lesz – lelkesedett Maya mire csak megforgattam a szemem bele is halna, ha nem beszélnék tuti a bolondok házában kerülne egy nap után hisz nem válaszolna senki a mondanivalójára.
-Csak szeretnéd Whitmore – szólaltam meg, de a hangom kissé rekedt lett pedig a fejem tört be vagyis be nem tört maximum a koponyámon lehet egy kis horzsolás, de kutya bajom ez semmi azokhoz a dolgokhoz amiket már túléltem.
-Van hangja – duzzogott Maya aztán megrázta a fejét és visszavette a komoly tekintetét ami nála nagyon érdekesen mutatott. -Na, de komolyan jól vagy? Elég nagyot kaptál és estél is – vette át az aggódó anyuka szerepet mire mosolyogva bólintottam ami hatására megforgatta a szemét.
-Jól vagyok, minden rendben csak a fejem kissé nagyon fáj – fogtam meg a fejem hisz a felkelésem óta nem változott, mintha kiakarna törni a koponyám a helyéről.
-Én annyira sajnálom – szólalt meg a mellettem ülő srác mire rá emeltem a tekintettem sejtettem, hogy Ő nyitotta ki az ajtót hisz annyira az Ő műfaja ez az egész. -Ha tudom, hogy ott állsz nem tettem volna csak ideges volt és látni akartalak meg minden az érzelmeim nagyon felerősödtek – vallotta be Louis mire elvettem a tekintettem tőle képtelen vagyok ránézni hisz elhagytam és ezzel megbántottam szóval szerintem megérdemeltem azt az ajtót. Szeretném addig ütni a fejem az ajtóban míg mindent jóvá nem teszek!
-Megértem és azt hiszem ezt meg is érdemeltem – mondtam lesütve a szemeimet amikor hirtelen megéreztem keze melegét az állam alatt és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Amikor belenéztem gyönyörű szép tengerkék szemeiben elakartam nézni, de nem engedett így szembenéztem a végzetemmel. Vele.
-Csak egy kérdésem van; miért? - a kérdés amire nem tudok jó választ adni erre az egy kérdésre nem találtam olyan választ ami elfogadható lehetne ez az egy kérdés amire nem készültem fel és féltem is ettől a kérdéstől tudtam, hogy felteszi, de nem hittem volna, hogy ez az egyetlen kérdése. A milyen idő lesz holnap kérdés sokkal jobban tetszene.
Feljebb ültem mire a a többiek egy kis levegőt is adtak nekem igazán nagyon kedvesek és legjobb barátnőm mellett ismét megláttam Zayn-t és már nagyon érdekelt mi történt vele.
-Vele meg mi történt? - mutattam a fekete hajú srácra és Louis-ra pillantottam aki a tarkóját kezdte elvakargatni és akkor hirtelen leesett mi történt. -Te voltál! Ja és te meg elmondtad neki – kapkodtam a fejem a két jó madár között mire Zayn elkezdte a mennyezetet kémlelni, de nem sokáig hisz Maya előre fordította a fejét és a fagyasztott borsót a szeme alá helyezte. -Louis a dühkitöréseidet kérlek ne a barátaidon vezesd le – dorgáltam le az előttem ülő fiút aki felnézett rám és hirtelen felálltam így a számra csaptam. Okés nekem nincs jogom már kioktatni!
-Mit tehettem volna? Elmentél! És akkor hirtelen megtudom, hogy csókolóztál a legjobb barátommal – fakadt ki Louis mire szégyenlősen lesütöttem a szemeim és egyedül Niall köhécselése szakította félben. -Ne most Niall! - Ripakodott rá mire a szöszi behúzta fülét-farkát és Louis ismét rápillantott míg én féltem belenézni vérbe forgó szemeiben. -Te mit reagáltál volna az én helyemben? Mond már el nekem Cassidie mi az Istent hittél? - Maya a fiúkkal kioszolt a nappaliból ezzel magamra hagytak Louis-al és a dühével persze tudom, hogy hallgatózni fognak hisz nem hagynának védtelenül vele, de ebbe én löktem magam nekem kell helyrehozni.
-Hogy mit hittem? Komolyan kérded? - álltam fel ültemből és szemtől szemben kerültem Louis-al igaz még rohadtul fájt a fejem, de kicsit se érdekelt. -Nem akartam abba a világban élni ahol te, de nehéz volt el jönnöm, mert szeretlek. Igen Louis szeretlek és minden amit tettem azért volt, hogy te boldog lehess neked az életed a turné. - Keltem ki magamból és szemeimből előtörtek a a könnyeim fogalmam sincs honnan lehet ennyi könnyem, de már kezdem utálni ezt az érzést. A pólóm ujjába beletöröltem a könnyeimet és akkor láttam meg, hogy az a minimális sminkem is elkenődött szóval nagyon okos döntés volt a kedvenc pulcsiban beletörölni a szemem. Gratulálok magamnak!
-Szerinted én nem szeretlek? Ha nem szeretnélek nem lennék itt – kiabálta rám amit pontosan tudtam.
-Jobbat érdemelsz nálam – remegett meg a hangom a szavaimon mire Ő közelebb lépett felém.
-De te kellesz nekem – simította a kezeit a derekamra mire belenéztem ragyogóan kék szemeiben amikben még saját magamat is láttam annyira fényesen csillogtak rám. -Haragudnom kéne rád, de nem tudok amikor megláttalak a tévében akkor tudtam, hogy szükségem van rád te olyan lány vagy akire mindig is szükségem volt egyszerűen hihetetlen amit kiváltasz belőlem – ajkaival az arcomhoz hajoltak és a kicsorduló könnyeimet lecsókolta onnan, és mikor eltávolodott homlokát a homlokomnak döntötte. -Szeretlek Cassidie Lewis, kérlek ne hagyj el többé, mert ha nem vagy mellettem nem vagyok önmagam – suttogta lehunyt szememmel mire ajkaimban haraptam azzal próbáltam meggátolni az újabb könnyforrást. Kezeim az arcára siklottak és a következő pillanatban megcsókoltam. A kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül míg Ő egyből visszacsókolt és a kezei derekamra vándoroltak a következő lépésben felemelt és a lábaim a dereka köré fonódtak. Hevesen táplálkoztunk egymásból és még akkor is mikor Louis a kanapéra fektetett egyszer se váltunk el egymástól. Lehúztam róla a pólóját míg Ő az én pólóm alá nyúlt és ahelyett, hogy a pólómat húzta volna le rólam rögtön a melltartóm kapcsolóház nyúlt.
Felnevettem és a kezeim lesiklottak nadrág övéhez amit nagy nehezen sikerült kibogoznom aztán egy nagy mosollyal néztem a szemeiben.
-Szeretlek Louis Tomlinson – suttogtam mosolyogva mire mosolyogva lecsapott az ajkaimra és igaz, hogy a konyhából a többiek mindennek a tanúi, de nem érdekelt. Hiba volt elhagynom. Soha többé nem akarok elszakadni tőle túl fontos számomra. Vagy talán túl sok közös emlékeink vannak?

Óvatosan nyitottam ki a szemeimet miközben Louis alattam halkan szuszogott miközben én a mellkasán hallgattam egyenletes szívverését és unalmamban már köröket rajzolgattam számomra tökéletes mellkasára. Felnéztem Louis-ra aki egy mosollyal az arcán aludt hihetetlen én azt hittem mindent elvágtam azzal, hogy eljöttem és most itt fekszek a mellkasán miközben Ő szunyál. Komolyan a veszekedéseink csak közelebb vonzzanak minket egymáshoz.
Kikecmeregtem Louis karjai közül és a plédet amit találtam egy másik fotelbe magamra csavartam és miután egy puszit nyomtam Louis arcára a konyha felé lépkedtem. A konyhában éppen legjobb barátnőm és Zayn falták egymást mire felhúzott szemöldökkel és egy nagy mosollyal méregettem Őket.
-Ez egy igazán jó gyógyítási mód – szólaltam meg kuncogva és beljebb sétáltam, hogy neki kezdjek a Cassidie-féle forrócsoki készítésben.
-Bagoly mondja verébnek – vágta rá nevetve Maya mire megfordultam és mosolyogva megvontam a vállam. -Elég gyorsan kivitáztátok magatokat – húzta fel a szemöldökét amire csak megforgattam a szem és inkább folytattam a forrócsoki készítést.
-Zayn – fordultam egy percre feléjük ismét mire az emlegetett szamár rám pillantott. -Sajnálom tudom, hogy a bocsánatkérés erre lótúró, de nem akartam, hogy te húzd a rövidebb én érdemeltem volna meg azt a lila foltot – mondtam bűnbánatosan mire Zayn mosolyogva csak legyintett egyet, de én nem tudtam csak így továbblépni miattam kapott egy öklöst.
-Semmibaj Cass én mondtam el neki megérdemeltem – mondta mosolyogva, de ha ott lettem volna és én saját magam mondom el akkor ezt az egészet elkerülhettük volna és nem nézne ki úgymint egy hadi sérült. -Most legalább eljátszhatom a szegény beteget akinek minden szavára ugranak különben is Maya nagyon jó ápolónő – a mondanivalója végén elkezdte legjobb barátnőm nyakát csókolgatni mire feltett kézzel és nevetve fordultam vissza a pult felé.
Miközben azok ketten mögöttem elfoglalták magukat én elkészítettem a két személyre való forrócsokit amikor hirtelen Maya rikkantott fel. 
-Hú Tomlinson neked aztán rendes dákód van – jegyezte meg legjobb barátnőm mire feléjük fordultam és a konyhaajtóban állt Louis totálisan pucéran. -De komolyan Tomlinson felvehetnél valamit – folytatta a cukkolást Maya gúnyosan mire Louis közelebb lépet felém és a kezeit a derekamra helyezte mire én mosolyogva fordultam felé, de mielőtt megcsókolhatott volna kezeimet mellkasára helyeztem.
-Vegyél fel valamit a kis Louis-t csak én láthatom – adtam egy puszit az arcára aztán visszafordultam a pult felé, de csak nem akart lekopni róla így a mellkasának dőlve öntöttem poharakban a forrócsokit.
-Milyen lapos segged van Tomlinson – nevetett fel mögülünk Maya mire rátekintettünk és Zayn is érdeklődve figyelte a szőke lányt. -Ne aggódj Zaynie neked formás, de Tomlinson-nak tiszta lapos – gúnyolta Maya vigyorogva Louis-t mire én felnevettem míg Louis érdeklődve pislogott rám.
-Nincs is lapos seggem – vágta rá durcásan Louis mire elkezdtek vitatkozni aztán Louis maga felé fordított hirtelen így az egyik forrócsoki a mellkasán végezte ami hatására Louis-ból kitört egy hangos kiáltás mire én gyorsan elkezdtem róla letörölgetni nehogy aztán a végén a kórházba kelljen menni. Louis a végére élvezte, hogy tisztogatom míg mögöttünk a két idióta nevetgélt a bénaságomon, de hát erről kizárólag csak Louis tehet Ő fordított hirtelen maga felé mikor már a kezemben volt a forrócsokija és különben is nem visított volna fel ennyire, ha vett volna fel valamit.
-Ez a te hibád – tettem a vállára a konyharuhát mikor kész lettem és megfogtam az én forrócsokim.
-Maya hibája Ő mondott sületlenséget – hőbörgött utánam a nappali felé Louis mire én leültem és elkezdtem szürcsölni a forrócsokim.
-Lapos segg – kiabálta a nappaliban Maya mire felnevettetem.
-Kérek forrócsokit – duzzogott Louis mire felé fordulva elkezdtem iszogatni a sajátom.
-Nyalogasd le magad – mosolyogtam rá amikor az ölembe helyeztem a bögrém.
-Nem is rossz ötlet – vigyorgott rám mire felhúztam a szemöldököm ez lökött. -Öntsd magadra és én lenyalom rólad míg te rólam. Tetszik? - húzogatta a szemöldökét egy perverz mosollyal mire nevetve ismét beleittam a bögrémben aztán a kezébe adtam. -Ez meleg! - Visított fel mire megforgattam a szememet.
-Mivel forrócsoki? - hangsúlyoztam ki a „forró” szót nevetve aztán óvatosan beleivott a bögrémben.
-Ez finom, de rajtad finomabb lenne – mondta vigyorogva mire a fejemet a vállára helyeztem.
-Nem hiszem el, hogy ennyire telhetetlen vagy – ráztam a fejem nevetve és innentől kezdve nyugodtan iszogattuk a forrócsokimat és mikor megittuk a tejszínhabot nyomtunk egymás szájában. Ez egy tökéletes napnak bizonyult be.
Amire végeztünk a hülyeségünkkel nagy nehezen felöltöztünk és összepakoltuk a nappalit aztán mindenki beljebb lépett és helyet foglaltuk a nappaliban. Én Louis-nak dőlve pihentem míg a lábaim hol Maya lábain voltak, hol Ő tette rá a lábait a lábaimra hisz a kanapé másik végében Zayn ült akinek a mellkasán Maya pihent úgyanúgy, mint én. A fotelbe Liam telepedett és mosolyogva nézett végig a csapaton tök úgy nézett ki így a fotelbe, mint a főnök, vagy az apám. A földön Niall fetrengett és a maradék tejszínhabot döntötte magában bár mondtam neki, ha a föld tejszínhabos lesz felnyalatom vele, de nem érdekelt és próbált a földre figyelni. Harry beült a kanapé közepére a lábainkra aztán nevetve löktük onnan le a göndörkét így átült a régi, kopott babzsák fotelbe. A csapat ennél jobban már nem tudott elszóródni.
Hirtelen Harry megunta a csendet, vagyis inkább Niall küszködését a tejszínhabbal így bekapcsolta a tévét. Kár volt hisz egy hírcsatornán volt amin én jelentem meg és a kis beszédem.
-Kapcsold el Harold nem akarom magam látni – fogtam meg a fejem mire Louis szorosan ölelt át és a fejét a vállamra helyezte.
-Szerintem nagyon jó beszéd volt – suttogta a fülembe Louis mire a többiek is helyeselve bólintottak még Niall is aki felnézett a tejszínhab mögül. -Ezért is szeretlek, mert őszinte vagy – csókolta meg a nyakam mire hátrahajtottam a fejem a vállára és ráemeltem a pillantásom. Mosolyogva egy puszit nyomott az orromra mire a szám egy mosolyra húzódott.
-Sose mertem volna így nyilatkozni – szólalt meg Liam mire felé fordultam. -Annyiszor elegem volt már ebből az egészből mégse volt elég bátorságom erre – folytatta mire a többiek helyeslően bólintottak. Elhiszem, hogy nekik is elegük volt ebből az egész mocskos játékból a sztárok élete rohadtul nehéz.
-Tényleg most akkor mi lesz? - térített vissza a valóságban Niall mire megráztam a fejem és felé tekintettem. -Nagyszerű hangod van nem éri meg takargatni – mondta mosolyogva mire lehajtottam a fejem és a fülem mögé tűrtem kósza barna hajtincsem.
-Ez a te döntésed, de nem a semmiért gyakoroltam veled. Nem véletlen választottalak – duruzsolta a fülemben Louis mire felé fordítottam a fejem. -Jó te voltál az egyedüli a többiek nem igen kedveltek – vallotta be őszintén mire mosolyogva adtam egy puszit ajkaira és mielőtt rátérhetett volna a lényegre elhúzódtam.
-Fogalmam sincs mi lesz – fordítottam vissza a tekintettem a többiek felé míg a fejemet Louis mellkasának döntöttem ismét.
-Folytatod a karriered és én leszek a menedzsered – mondta mosolyogva Maya mire felhúztam a szemöldököm. -Mi van? Tök jó menedzser vagyok és az nekem való munka lenne – folytatta mire pár percig elgondolkoztam ezen, de igaza van ez a munka hozzávaló lenne.
-Ezek után amit lerendeztem nem hiszem, hogy jó szemmel látnak a rivaldafényben – vontam meg a vállam unottan mire Harry felnevetett.
-Hülyeség! Az emberek a hangod miatt és az őszinteséged szeretnek sőt tisztelnek – vágta rá Harry. -Amikor forgattuk az egyik filmem összevesztem a rendezővel – kezdett bele mire mindenki felnevetett szóval ez érdekes mese lesz. -Persze ez az egész vita elterjedt és én voltam Hollywood legmocskosabb színésze, mert túlspilázták, de az emberek nem fordultak el tőlem erre példa a közösségi oldalam – erre a vitára emlékszem azt híresztelték róla, hogy egy beképzelt ripacs akinek semmi sem jó és mindenkit csicskáztat. Ha Harry kis piti vitáját ennyire nagy dobra verték akkor az én interjúmmal mit tesznek? Milyen pletykát fognak gerjeszteni rólam? -A lényeg, hogy ne törődj a pletykákkal inkább élvezd amit csinálsz és te nagyon tehetséges énekes vagy aki élvezi amit csinál erre példa a koncerted – folytatta mosolyogva mire rámosolyogtam hisz tényleg élveztem a koncertet pedig elején nagyon féltem tőle.
-Sok ember szomorú lenne, ha nem hallhatná a hangod – szólt bele Zayn mire a tekintettem rá vándorolt, de ide-oda ugrált a szemem hisz mindenki elmondott egy biztató mondatott, hogy növeljék az önbizalmam, vagy mimet.
Mit gondolhatnak rólam az emberek, a rajongók? Cassidie Lewis a lány aki elment, hogy normális életet élhessen aztán hirtelen visszatér miszerint Ő élvezi az éneklést. Micsoda egy idióta szlogen! Mégis igaz.
És én őszinte vagyok a rajongókkal.
-Folytatom a karrierem – szakítottam félbe a többieket mosolyogva mire Louis egy puszit nyomott az arcomra mire mindannyian felugrottak mosolyogva. -Viszont szükségem van egy menedzserre aki nem te vagy – néztem Louis-ra mire bólintott aztán legjobb barátnőmre tekintettem aki elkezdett ugrálni, mintha épp azt mondtam volna neki, hogy folytatják a kedvenc sorozatunk.
-Persze, hogy elvállalom – legyintett Maya mosolyogva aztán felhúztam a szemöldököm. -Mi van? Nem engem akarsz felkérni? Miféle legjobb barát vagy te? - akadt ki míg én nem bírtam tovább és felnevettem. -Jó tudod mit akkor is a menedzsered leszek – ült le duzzogva Zayn mire bólintottam hisz elviekbe is Ő lett volna a menedzserem.
-Okés menedzserem van – rajzoltam egy pipát a levegőben mosolyogva.
-Egy banda is van akik segítenek – kezdte el Louis csókolgatni a nyakam Louis. -És itt vagyok én szóval mindened meg van – fordítottam hátra a fejem és az arcán a vigyor csak úgy nőtt míg én mosolyogva húztam magamhoz egy csókra.
Zayn és Maya felment az emeletre egy koncertet intézni, de nem hiszem, hogy csak a koncertről lesz szó. Míg a többiek elmentek kajáért egy közeli gyorsétteremhez persze Niall volt a kezdeményező a másik kettő már csak kísérőként ment és mikor kinyitották az ajtót akkor döbbentünk rá, hogy a tévések elhúztak a francban. Hála az istennek. Pedig már azon gondolkoztam, hogy kimegyek és ismét rájuk török.
Louis-al kettesben ültünk tovább a nappaliban és míg én kapcsolgattam a tévét Ő a nyakamat csókolgatta aztán egy zene csatornán megálltam hisz az a banda régi dala ment. Vagyis nem is olyan régi, de azért elég rég nem énekelte már.
Felé fordultam mire Ő a képernyőre tapadt és a klipet nézte gondolom felidézte a régi emlékeket hisz mosolygott. Megváltozott. A bunkó, tuskó, idegesítő idiótából egy aranyos idióta lett végre visszatért a régi Louis.
-I don't exist if I don't have her, the sun doesn't shine, the world doesn't turn. Alright, alright.. - nem is tudom mikor hallottam Louis-t énekelni így mikor elkezdte a saját szólóját énekelni a szám elkerekedett, de rögtön elmosolyodtam hisz ezt az angyali hangot sose fogom elfelejteni. Sőt többször szeretném hallani ezt a gyönyörű énekhangot.
Mikor befejezte az éneklést felém tekintett mire én zavartan elfordítottam a fejem, de későn gyengéden megfogta az állam és maga felé fordított így ismét megtaláltam ragyogó kék szemeit amíg csak úgy csillogtak.
-Miért nézel? - kérdezte mosolyogva mire megforgattam a szemem. Ezt komolyan kérdi?
-Mert egy idióta vagy – vágtam rá.
-Miért gerjeszted a vitát? - kérdezte kuncogva aminek hatására a mennyezetre szökött a szemöldököm még én gerjesztem ez idióta.
-Nem gerjesztem csak imádom húzni az idegeid, de ez kölcsönös szerintem – mosolyogtam rá mire pár percig elgondolkozott aztán vigyorogva bólintott mire ismét csak megforgattam a szemem. -Louis – szólaltam meg mire ráemelte gyönyörá szép tengerkék szemeit. -Énekelsz majd nekem minden este?
-Micsoda? - kérdezte nevetve.
-Tudod a hangod nyugtató és... - na jó ezt nem bírom folytatni túl kínos, de Őt nagyon is érdekli a dolog annyira egy idegesítő.
-És? - kérdezte húzva az idegeim mire a kezemet a képében nyomtam, de kár volt hisz beleharapott így durcásan húztam el onnan a kezem aztán vállon csaptam.
-Rossz Louis, nagyon rossz Louis – dorgáltam le nevetve ez most kicsit hasonlított arra az esetre amikor az én kiskutyámat neveltem, de neki volt annyi esze, hogy nem harapdál.
-Tudod még van egy büntetésed – mondta egy huncut mosoly kíséretével mire felhúztam a szemöldököm, mintha semmiről se sejtenék pedig nagyon is jól tudom mire akar kilyukadni. -Tudod itt volt egy lila folt – bökött a nyakára ahol az én mesterművem látszódott, de már nem annyira. Kár.
-Nem tudom miről beszélsz Tomlinson szerintem egy másik egy éjszakás kapcsolatodról dumálsz – vontam meg a vállam mosolyogva mire felállt velem együtt mire én kérdően néztem rá.
-Gyere felelevenítem az emlékeid drágám – indult az emelet felé velem míg a haját kócoltam össze aztán a vállát ütögettem mire Ő megtorpant a lépcső második lépcsőfokon aztán a nyelvét ledugta a torkomon. Hogy találja meg mindig a kikapcsoló gombom?
Hirtelen az ajtó kicsapódott és a többiek jelentek meg, és az orromat megcsapta a Gyros illata így egyből elhúzódtam Louis-tól és kiugrottam az öléből, hogy Niall felé igyekezzek, de a szöszi elrohant mellettem egyenes a konyha felé.
-Niall éhes vagyok jobb, ha nem játszol – futottam utána a konyhában és a konyhaasztal körül futkároztunk mikor én átmásztam azt asztalon és a hátára ugrottam és elterültünk a padlón persze a kaját a magasba emelte, hogy annak semmibaja ne essen. Már vettem volna ki a kezéből az ennivalóm mikor ismét megzavartak.
-Utazunk London-ba – visította Maya boldogan mire Niall felemelte a fejét míg én felé fordultam és akkor a pillanatban Niall legörgetett magáról így én a padlóra estem, de most nem tudtam erre koncentrálni csak arra, hogy újra London-ba mehetek pedig még csak alig vagyok itthon pár napja.
Akkor ez a kijelentés azt is jelenti, hogy meg van a következő koncertem időpontja ahol a fiúk is fellépnek velem.
Kezdődjön minden elölről! Majdnem elölről.
Hazugság nélkül, de tömérdek pletykával. A hírességek élete majdnem erről szól nem, de?

2016. április 25., hétfő

13.rész

Sziasztok!
Új hét, új hétfő és új rész. Most már nagyon benne vagyunk a fináléban már csak két rész van hátra és annak az utolsó két résznek nincs címe ennek se volt ezért olyan gagyi a cím. Sorry.
Remélem kíváncsiak lesztek a végkimenetelre, mert engem a reakciótok érdekel. :D

Jó olvasást és várom a rész végén a véleményeket! :)xx

Endgame
Amikor a fiúk befejezték az éneklést akkor kezdtem el legidegesebb lenni és fogalmam sincs, hogy jutottam fel a színpadra, de azt tudom ott már fellegeztem és azzal együtt fel  is pörögtem. Előtte az összes dal kiment a fejemből, de a színpadon minden dal egyesével lejátszódott a fejemben a gyakorlások képeivel és nem érdekelt egy-egy tábla amin annyi állt, hogy engem leszarnak és csak a fiúk fontosak nekik, mert voltak olyanok is ahol megköszönték nekem azt amit tettem, hogy újra összehoztam nekik szeretet bandájukat és a koncert végére a közönség velem együtt énekelte ami hihetetlenül jó érzéssel töltött el. A fiúknak igaza volt koncert után ahogy lelépsz a színpadról teljesen olyan vagy, mint aki nyolcvan energiaitalt ivott volna meg. A fiúk gyorsan megöleltek míg Louis homlokon csókolt, de nekem ez kevés volt így egy gyors csókra visszahúztam bár ez már a búcsú csók volt hisz most felmegy a fiúkkal a színpadra elénekelni a Torn című dalt ami egyben a meglepetésem is mivel tudja, hogy imádom azt a dalt, de miután elénekli és lejön én... már nem leszek itt. 
Amint elhúzódtunk felszaladt a színpadra így ott maradtam Maya-val és Jake-el.
-Biztos azt akarod? - kérdezte a bal oldalamon Jake mire bólintottam magam elé meredve mire Maya a jobb oldalamról húzott magához.
-Nem muszáj – suttogta mire elhúzódtam.
-De igen én nem tudok így élni – válaszoltam lehajtott fejjel és a színpad felé néztem aztán egy nagy sóhajtással néztem vissza Maya-ra aki mellett már ott állt Jake. -Menjünk!
Jake odaadta a pulcsiját amiben rögtön belebújtam és a fejemre húztam a kapucnit aztán feltűnés mentesen elindultunk a hátra a kijárat felé ahol bejöttünk. Szerencsére mindenki most a fiúkat nézi így senki se ripakodott ránk, hogy hova megyünk. Az épületből kiérve Will-el találtam magam szemben magam aki épp cigizett mégse tudok csak úgy lelépni.
-Mi kértük meg – bökött meg Maya mire bólintottam.
-Gyertek – dobta el a cigit és a fekete kocsijához mentünk ahova rögtön beültünk hárman hátra. -A cuccaid a csomagtartóban Maya és Jake összepakolt neked – nézett hátra mire bólintottam.
-Nem kellene ezt csinálnod Will – szólaltam meg mikor már az autópályán voltunk mire a visszapillantó tükörből rám emelte tekintetét. -Megfog utálni sőt lehet kirúg!
-Rendben leszek Cass – biztosította meg egy mosollyal bár nem igazán hittem neki hisz, ha Louis rájön, hogy Will hozott ki a reptérre akkor neki fog esni. -A lényeg, hogy te normális, boldog életet tudj élni. Nem, de? - ez a kérdés bűntudatot éreztettet velem így lesütöttem a szemem olyan, mintha csak magammal törődnék pedig nem én gondoltam Louis-ra is meg a bandára is és ezt találtam helyes megoldásnak nekik a karrierjükre kell koncentrálniuk míg nekem visszatérnem a normális életemhez a barátaimmal. Nem illek én bele az életükben!
A kocsi megállt így mindenki kipattant a kocsiból én voltam az utolsó aki kislisszant. Will a kezünkben adta a táskát mire én letettem az enyémet és a nyakánál fogva magamhoz öleltem.
-Hiányozni fogsz, Will – suttogtam. -Köszönök mindent – néztem fel rá mire legyintett a kezével mosolyogva.
-Jobb életed lesz kislány – mondta mosolyogva mire bólintottam, de nem volt túl meggyőző a mosolyom. -De menjetek a repülőtök nem vár ez már nem magángép – kuncogott mire megragadtam a cuccaimat, de mielőtt a barátaim után mentem volna Will-hez léptem és lábujjhegyre állva az arcára egy puszit nyomtam.
-Vigyázz rá – mondtam mire bólintott aztán hátat fordítva neki elindultam a Maya és Jake után.
Amint beléptünk a repülőtérre és megláttuk a gépünket a kijelző tetején elkezdtünk futni a megfelelő terminálhoz hisz igaza van Will-nek ez a gép sima, hétköznapi repülő ami nem vár meg. Pont nekem való gép; egy hétköznapi lányhoz illő.
***

Megkönnyebbültem mikor a hosszú út után végre leszálltunk a gépről, hogy átszálljunk egy taxiban amit Maya lefoglalt nekik Ő ért a taxi fogáshoz. A taxi út rövid és eseménytelen volt egész végig meredtem ki az ablakon mindvégig arra gondoltam, hogy Louis most olvassa a levelemet. Szemeimből akaratlanul is kicsordultak könnyeim amit gyorsan megtöröltem Jake pulcsi ujjában és pont jókor hisz megérkeztünk a jó öreg házunkhoz. Jake úriember módjára kifizette a taxit míg Maya segített a csomagokkal persze amint Jake is kiszállt a taxiból a kezében nyomta a táskákat és berohant a házban a kulcsokkal. Tipikus Maya.
Mosolyogva mentem utána Jake-el el is felejtettem ezeket az átkozott lépcsőket túlzottan elkényelmesedett újra hozzá kell szoknom a lépcsőzéshez. Amint felértünk az ajtó tárva nyitva volt így csak simán besétáltam utánam Jake aki lábával becsapta az ajtót és Maya ugrott elém.
-Üdv itthon – mosolyogva ölelt magához.
-Otthon édes otthon – mondtam mosolyogva és letettem a táskáimat magam mellé, és amint elengedett Maya körültekintettem és minden ugyanolyan amilyen volt, mintha az idő megállt volna azzal, hogy London-ban voltam. Semmi se változott csak egy valami... én. Mindig is ezt a házat tekintettem otthonomnak, de most valami hiányzik vagyis valakik és azok a fiúk.
-Jól vagy? - szólított vissza a valóságban Maya.
-Természetesen csak – nem tudtam befejezni a mondanivalóm, de nem is kellett Maya a legjobb barátnőm így a fejemben is belát tudja mit érzek, tudja mi a bajom hisz Ő az én másik felem. Mindig tudja mit kell mondani, vagy cselekednie ilyen helyzetekben és most se cselekedett másképp szorosan magához ölelt míg én próbáltam visszafojtani a könnyeimet, de mindhiába nem erősségem a sírás visszatartása ez sose fog változni.
-Hívd fel – húzódott el és megragadta a karom mire én megtöröltem a szemem és a fejemet ráztam. -Szükséged van rá tudni akarod mi van vele addig nem leszel önmagad míg nem tudod mi a helyzet vele – igaza van, mint mindig, de ezt nem vallom be neki, mert így is nagy az önbizalma hála a családjának akik növelték az önbizalmát miközben én folyton mondtam, hogy ne, de kihallgat egy 3 éves gyerekre? Senki. -Figyelj felhívhatom én is – folytatta mire felhúztam a szemöldököm mire lesütötte a szemeit, de totál paradicsommá vált az arca. Mi történt amiről én nem tudok?
-Kit akarsz te felhívni? - vontam fel a szemöldököm mosolyogva mire a falon lévő sarkot kezdte el nézegetni ahol egy egész pók család él amiket napi szinten kerülők hisz irtózok a kis dögöktől.
-Hát... tudod... igen Őt – vakarta meg szőke haját aztán mosolyogva széttárta a karját ezt akkor csinálja mikor ideges, de miért ideges?
-Maya Elizabeth Whitmore mit nem mondasz el nekem? - nem szereti mikor a teljes nevén szólítom mivel első osztályban volt egy tanár aki állandóan Elizabeth-nak, vagy Lorin-nak hívta míg Ő százszor elmondta neki, hogy Maya, de a tanár leszarta így az Elizabeth név nem épp a kedvence viszont a Lorin mai napig rejtély, hogy honnan jött a tanárnak kicsit gond lehetett a tanárnak a fejével. 
-Cassidie Lewis... ez nem ér a te szüleid nem adtak neked két nevet te szerencsétlen – fonta össze a karját a mellkasán duzzogva mire megforgattam a szemem.
-Bökd már ki – kiáltottam rá.
-De nem lehet – vágta rá.
-Óvodában megígértük egymásnak sose titkolózunk egymás előtt – emlékeztettem mire fejben csapta magát ezzel mindig hatok rá.
-Zayn randira hívott – vágta rá gyorsan mire az állam esett és ezzel egy időben mögöttem Jake is ledobta maga mellé a bőröndöket a szerencsétlen végig fogta a kis marha.
-Tuti kamuzol Zayn nem bukik a buta szőkékre – szólalt meg mögülem Jake mire Maya elővette a mérges tekintetét aminek a hatásra Jake kiszaladt az ajtón így újra visszafordultam legjobb barátnőm fe.
-Szóval te és Zayn? - kezdtem bele mire bólintott. Egy kicsit sem zavar, hogy Maya elkezd randizni azzal a fiúval akivel nem egyszer csókolóztam inkább az zavar, hogy nem mondta el és, ha randizni kezdenek akkor Louis nem fog tudni elfelejteni, mert a legjobb barátnőm és a bandatársa puszi pajtik lesznek. Ohoh.
-Figyelj még nem írtam neki, de mikor a taxiban ültünk Ő írt keresnek minket én nem válaszoltam, de aztán megkérdezte, hogy mi lesz a randival amire ismét nem válaszoltam, de én randizni akarok vele – a végén toporogni kezdett, mint egy kislány akitől elvették a nyalókáját mire én sóhajtottam.
-És Louis? - kérdeztem rá az ajkaimban harapva mire bólintott így elkezdtem a földet nézegetni.
-Tudom, hogy normális életet akarsz és azt akarod, hogy boldog legyen, de nélküled boldogtalan – mondta mire felnéztem rá. -És te is az vagy valld csak be!
-Jól vagyok – vágtam rá. -És Ő is jól lesz! Figyelj nem állok Zayn-el az utatokban, de jobb lenne, ha pár hónap múlva lenne a randitok addigra Louis elfelejt utána tőlem Zayn-hez is költözhetsz – igazából csak remélni tudom, hogy pár hónap múlva elfelejt. Én visszatérek a régi unalmas életemhez és Ő meg visszatér a turnés életében majd olvasgatom róla a cikkeket milyen nagyszerű énekes na meg persze nézek róla képeket meg videókat így a legjobb.
-Ki akarsz dobni? Csak randizni fogok vele tőlem nem szabadulsz meg – háborodott fel nevetve mire mosolyogva öleltem magamhoz. -Minden rendben jön! - Ha Maya mondja akkor igaz, de félek, hogy semmi se fog rendben jönni félek, hogy Louis idejön és akkor nem leszek képes neki megmondani, hogy vége nem tudom azokban a gyönyörű szép kék szemekben megmondani kitaláltatok ezért szöktem el.
-Pakoljunk ki és térjünk vissza a régi életünkhöz – ráztam meg a fejem mosolyogva mire megfogtuk a táskákat és a szobámba hurcoltuk.
Miután visszapakoltam a ruháimat gondosan a szekrényemben és mindent a helyére tettem lehuppantam Maya mellé az ágyra éppen a Louis-tól kapott rózsámat tanulmányozta, mintha még soha életében nem látott volna rózsát.
-Maya az egy rózsa nem tudom mit kémleled annyira, de az egy rózsa – böktem oldalban nevetve mire csak megforgatta a szemeit.
-Tudod sose hittem volna, hogy ezt mondom, de kedvelem a Tomlinson srácot látszik, hogy szeret pedig nem indult jól vele a kapcsolatom, ha emlékszel – tanulmányozta a virág szirmait mire mosolyogva bólintottam hát hogyne emlékeznék arra a napra mikor Maya és Jake betoppant hisz akkor szakítottam Jake-el és Maya-n akkor látszott, hogy nem szívleli Louis-t szóval most fura tőle ezt hallani. -És tudod miért kedvelem? - fordult felém mire oldalra billentett fejjel vártam, hogy folytassa. -Mert boldoggá teszi a legjobb barátnőm – mondta mosolyogva mire én elvetem a pillantásom tőle és az ágyammal szemközti falra szegeztem a pillantásom ahol képek ezrei sorakoztak. -Tényleg! Eddig azt hittem a Jake-el való kapcsolatod az igazi, de mikor láttam Louis szemében azt a szikrát ahogy rád néz rájöttem, hogy Ő még Jake-nél is jobban szeret – fél szemmel rátekintettem aztán csak megráztam a fejem és visszaszegeztem a tekintettem a falra. -Kiegészítettek egymást – folytatta mire hátrahajtottam a fejem és éreztem, hogy a szememből elindulnak a könnyeim, de azokat gyorsan le is töröltem hisz nem sírhatok el kell felejtenem.
-Fejezd be kérlek – könyörögtem mire felültem és Maya rögtön megölelt. -Teljesen mások vagyunk! Ő egy énekesnek született míg én egy franc tudja minek, de nem tudok abba élni amiben Ő. Szeretem, de az ellentétek nem férnek meg egymás mellett hiába mondják mindig azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást ez nem igaz - a végén a fejemet ráztam mire Maya a kezemben adta a rózsát és egyből a kezemben lévő virágra tekintettem.
-Tudod, hogy mindig veled értek egyet és támogatlak mindenben még akkoris, ha hülyeséget csinálsz szóval én melletted állok – mondta mosolyogva mire felnéztem rá és egy mosollyal bólintottam. -Mi lenne, ha tartanánk ma egy csajos estét, mint a régi szép időkben? Tudod buli, pia és szórakozás – vetette fel az ötletet mire a virágra néztem és bólintottam hisz ez kell nekem ezzel visszabújok a régi életemben. A virágot az éjjeli szekrényemre tettem aztán Maya felé fordultam, de Ő már felállt és az ajtóba ácsorgott.
-Amúgy ezek a buli szülinapokon szoktak lenni – döntöttem oldalra a fejem hisz mindig szülinapokon tartunk ilyesfajta bulikat meg persze nagy napokon. Na jó nem csak akkor.
-Elő szülinap – visította rám mire feltettem a kezeimet védekezésképen amikor hirtelen csöngetek.
-Vársz valakit? - kérdeztem oldalra döntött fejjel mire megrázta a fejét. -Akkor lehet csak Jake – vontam meg a vállam felállva az ágyról.
-Vagy az ex pasim aki még mindig azt hiszi összejöhetünk a tökkel ütött nem tudja felfogni, hogy vége – ecsetelte el nekem Maya a történetet ami akkor történt amikor én házon kívül voltam. Időközben leértünk és amikor kiakartam nyitni az ajtót ezernyi fényképezőgép csattogott a szememben míg egy sötét bőrű nő állt előttem.
-Cassidie Lewis – szólalt meg egy nagy mosollyal a nő. -Mikor meglátták önt a reptéren egyből jelentették és mi egyből fel is kerestünk – folytatta mire hátranéztem Maya-ra aki már csukta volna rájuk az ajtót, de nem igen hagyták. -Mi okból tűnt el? Miért hagyta ott a saját koncertjét? - tette fel a nő a két kérdést aztán felém fordította a mikrofont.
-Mert... - az igazságot, vagy a hazugságot? -Mert tévedtem nem akarok sztár lenni – csuktam volna rájuk az ajtót, de ismét az utamba álltak.
-Akkor minek volt ez a koncert? - folytatta a kérdez-feleletet a nő mire megforgattam a szemem.
-Az nem számít inkább az számít akik ebbe a szakmában vannak benne azoknak meg kell tanulni hazudni, de én nem tudok ez van. Nem tudok úgy élni, hogy bele kell hazudnom a rajongóim képében! Minden álmom az éneklés volt ez bevallom, de az élet megváltozik és én is megváltoztam szóval inkább leszek egy hétköznapi senki, mint egy olyan személy akinek hazudnia kell, mert fentről irányítják. És tudják mit sajnálok? Őket, mert maguk naponta készítenek ártatlan sztárokról olyan pletykákat amiknek a fele se igaz. Gusztustalanok – vágtam a képükben és minden erőmet összeszedtem és becsuktam az ajtót. Az ajtónak dőltem és végig csúsztam a kemény fapadlóra mire Maya egyből mellém ült és magához ölelt.
Mikor elhúzódtam még percekig ültünk a padlón míg én a könnyeimet letöröltem a pulcsim végében aztán Maya-ra néztem.
-Vége lesz ennek valamikor?
-Remélem, mert gátolnak abba, hogy buliba menjünk a szemetek – szitkozódott mire felnevettem. -Amúgy a Modest-re gondoltál?
-Ők tették tönkre a fiúkat persze, hogy rájuk – bólintottam. -Szerinted látni fogja ezt?
-Ha igen tudod, hogy ide jön – mondta mire bólintottam és a fejemet a vállára tettem míg az Ő fejét az én fejemre tette.
Amíg mi a padlón ültünk és merengtünk egyedül addig az ajtón egy folytában dörömbölt a nő, hogy még kérdezni akar míg én nem foglalkoztam vele. Nem akarok ebbe a mocskos életben beletartozni nem tudom mit nem lehet ezen megérteni.
Hirtelen Maya telefonja csipogott és amint elővette egy hatalmas vigyor kúszott az arcán és mikor a telefonra néztem rájöttem miért, de aztán a mosoly lehervadt mikor elolvasta az üzenetet.
-Látták – fordult felém mire bólintottam. -És Louis ide tart!
Valahogy sejtettem így szembe kell néznem a gyönyörű kék szemeivel  amikben képtelen vagyok hazudni,  nem tudok azokba a szemekben hazudni egyszerűen nem megy. Hangos sóhajjal ismét visszahelyeztem a fejem Maya vállára mire nevetve az Ő feje az én fejemen landolt. Nem így gondoltam a hazatérésem, de úgy néz ki az a átkozott koncert - ami amúgy nagyon jó volt – tönkre tette a normális életemet. Vagy én nem gondoltam át ezt az egész hazaszökök és minden rendben lesz dolgot. Igen, én voltam a hülye! Kellet nekem a sztárok világjában élnem, ha már az elején rácsapom Louis-ra az ajtót és elutasítom az ajánlatát akkor bele se szerettem volna és még mindig Jake oldalán lennék... boldog. Igen boldog lennék, mert normális életem lehetne, de így ennek búcsút kell intenem. A sztárság és a boldog élet nem fér meg egy helyen.
-Mit mondasz majd neki? - hallottam meg legjobb barátnőm hangját mire felemeltem a fejem és egyből megráztam aztán a kezeimben temettem az arcom.
-Hazudni akartam – kezdtem bele, de Maya egyből felnevetett.
-Te nem tudsz hazudni – rázta hevesen a fejét nevetve mire én csak megforgattam a szemem.
-Akartam a végét nem hallottad? - vonom fel a szemöldökön mire most Ő forgassa meg a szemét. -Így fogalmam sincs mitévő legyek – vontam meg a vállam tehetetlenül mire elkezdte az állán lévő hamis szakállát simogatni. Gondolkodik. Már rég rossz. Gondoljunk csak bele, ha Maya nem rángat bele az egész meghallgatás hülyeségre nyugodt életem lehetne. És akkor nem ismerném Louis-t.
-Mond el neki az igazat, vagy szakíts vele szemtől szemben, ha még mindig a normális élet dologra vagy rákattanva – szólalt meg Maya mire ráemeltem a tekintettem és teljes komolysággal mondta.
Attól, mert megszüntettem Louis-al a kapcsolatom lehet még normális életem? Szakítani akarok vele? Még magam sem tudom mit akarok annyi a biztos, hogy normális és boldog életet akarok messze a rivaldafénytől. Lehetséges még ez?  
Jézusom Cass most döntsd el mit akarsz, mert kezdek tőled megbolondulni!
Még a kis hang a fejem is kinevet, de lehet az csak Maya hisz Ő irányítja a kis hangot a fejemben míg az Ő fejében én vagyok a kis-hang. Ezzel a kis hang dumával vettem rá egyszer, hogy takarítsa ki az egész házat kissé átvertem, de a ház csak úgy ragyogott. És most megint eltértem a fontosabb dologról remek.
Érzem, hogy az összes kérdésre ami bennem lakozik akkor kapok választ mikor Louis itt fog előttem állni. Miért nincs egy olyan gép ahova beütöd a kérdésed és pár perc múlva kiadja a helyes választ? Olyan nehéz lenne az ilyet feltalálni? Szerintem nem!
-Na? - szólított vissza a valóságban legjobb barátnőm mire sokadjára is megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a fejem. Maya felhúzott szemöldökkel és oldalra döntött fejjel figyelte a válaszom míg én próbáltam összeszedni a fejemben egy épkézláb mondatot.
-Azt hiszem maradok az igazságnál – vágtam rá miközben a hangom megremegett minden egyes szónál mire Ő egy nagy mosolyra húzta a száját aztán újra legörbítette.
-És szakítasz vele? - tette fel a kérdés amire magam se tudom a választ hisz szeretem, de Ő nagy sztár egy nagy bandában a turnéra kell koncentrálnia nem kell neki egy hülye normális szürke kisegér. A kérdésre a válasz akkor fog megszületni mikor ideér. Szerintem.