2016. március 28., hétfő

9.rész

Sziasztok nyulak! 
Húsvéthétfő van hatásos belépő kell szóval értitek a nyulak kifejezést remélem. A Húsvéthétfő szó másik felében benne van a hétfő és a hétfő az Unbreakable-ról szól. :)
Remélem tetszeni fog az e heti rész és több komi jön ehhez a részhez, mint az előzőhöz, mert hiányoztak a komik hisz azok adnak erőt nekem. Imádom olvasni a véleményeteket!

Jó olvasást bogarak :)xx
És boldog nyuszit nektek! :))


Never Say Never

A napok csak zúdultak előre Niall-al a legjobb barátok lettünk ami nem meglepő hisz ezeregy közös dolog van bennünk és emiatt Niall tudja a legféltettebb titkaimat és terveimet amit még senkinek nem mondtam el kivéve neki még Maya se tudja bár Ő hamar rájön a terveimre. Viszont Niall-ra egy másfajta titkot is rábíztam az pedig a Zayn-el való csókom úgy éreztem valakinek ki kell öntenem a szívem és Ő rá a legjobb ember hisz lehet, hogy kiakad rajtam mégis mellettem áll és segít nekem. A reakciója viszont ugyanaz volt, mint vártam Ő is a bandát féltette így még Ő maga kért rá, hogy ne szóljak erről Louis-nak hisz amint ezt megtudná eddigi terveim a süllyesztőbe kerülnének és hiába lenne a sok-sok telefonálgatás igaz még mindig erősen gondolkozók kit hívjak most fel. Liam, vagy Harry? Nem tudok addig erre a kérdésre koncentrálni amíg ezt az egész Zayn ügyet le nem zárom magamba és én próbálom, de napi, mint nap belé botlok és úgy nehéz, és akkor ott van Louis akinek mindennap a szemébe nézek és elfog az a rohadt szar bűntudat. Szeretem Louis-t! De itt van ez a rohadt csók ami Zayn-re vonatkozik.
-Királylány – csapódott le mellém Niall mosolyogva.
-Tessék? - könyököltem fel a kanapé tetejére és úgy néztem szembe a mellettem ülő szöszivel.
-Mi jót csinálsz ma? - kérdezte mosolyogva mire felmutattam az ölembe pihenő papír lapokat amin a dalok vannak. -Tanulás az gáz – fintorgott Niall mire felnevettem az arcán aztán kikapta a kezemből az egyik papírlapot. -Oh ez a dalod – mosolygott a papír mögül mire még jobban nevettem idétlen hangján és somolygásán.
-Dehogyis Niall ez matek lecke – kaptam ki a kezéből a dalomat mosolyogva.
-Jó vicc amúgy döntöttél már? - váltott át komoly témára mire megráztam a fejem és belemerültem újra a dalokba, de csak néztem a papírlapot. -Cass fel kéne hívnod az egyiket nem kéne tovább a múlton őrlődnöd – fogta meg a vállam mire felnéztem rá igaza van. Uramisten most azt mondtam, hogy Niall Horan-nak igaza van? Valaki csípjen meg álmodom.
-Tudom, de nehéz, ha mindennap látom – válaszoltam neki mire bólintott.
-Louis-t szereted és Ő is szeret – mondta mire most én bólintottam hisz igaza van Őt szeretem, de Zayn-el csókolóztam azt mégse könnyű csak úgy átlépni. -Louis miatt kezdted el ezt az egész őrült ötleted most is cselekedj miatta – folytatta mosolyogva mire elgondolkoztam szavain és igaza van miatta kezdtem el ezt az egész dolgot és miatta is fogom véghez vinni.
-Igazad van Nialler – értettem vele egyet.
-Mindig hangoztattam, de senki se hitt nekem – dőlt hanyatt a kanapén vigyorogva mire a hasába csaptam.
-El ne bízd magad azért – mosolyogtam rá mire legyintett a kezével és csak megráztam a fejem miközben a dalokat a dohányzóasztalra csaptam és pont akkor lépett be a nappaliba Louis és Zayn. -Hát ti hol jártatok? - kérdeztem tőlük mosolyogva és próbáltam kerülni Zayn pillantását, de mindhiába szinte égetett a tekintetével miközben Louis mosolyogva lépegetett felém.
-Elintéztünk egy-két jó dolgot neked – ragadta meg a derekamat Louis, hogy közelebb vonjon magához mire oldalra döntöttem a fejem. -Cassidie Lewis kapcsold be a biztonsági öved, mert elintéztem az első koncerted időpontját mához 2 hónapra fellépsz az O2 arénába – diadalmas mosolyra húzta a száját mire az én szám elkerekedett aztán már csak arra eszméltem fel, hogy a karjaiba ugrottam szó szerint és a lábam se éri a földet.
-Úristen úristen úristen – visongtam miközben hallottam ahogy Louis nevetgélve szorít magához, de engem ez nem érdekel az örömtől szinte alig kapok levegőt és érezem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel, de azokkal a jó fajta könnyekkel el se hiszem, hogy 2 hónap múlva koncertem lesz. Fel kell lépnem egy tömérdek ember előtt ez felfoghatatlan.
-Állj van még valami – húzódott el Louis mosolyogva és erős kezeivel megtörölte szemeimet és egy pillanatra behunytam a szemeimet amikor kezei megérintették a bőrömet. -Szerinted képes vagy arra, hogy 2 hónap alatt összehozd a bandát? - kérdezte miközben végig húzta a kezeit az arcomon mire én haboztam percekig a kérdésén aztán félve rábólintottam. -Mivel, ha te is beleegyezel mi szívesen lennénk az előzenekarod életed első koncertén – fejezte be mosolyogva mire a számhoz kaptam a kezem és szaporán bólogatni kezdtem.
-Persze, hogy szeretném te hülye – mosolyogtam rá és újra elkezdtek folyni a könnyeim amin Louis csak felnevetett, de csak meglöktem a vállát amin sértődött arcot vágott aztán ismét magához láncolt és megpörgetett a levegőben. -Állj már le – szóltam rá nevetve és megállt aztán arrébb húzódtam, hogy láthassam az arcát hisz imádom az arcán minden kis zugát. -Köszönöm – mosolyogtam rá mire biccentett. -Mindent köszönök Louis – mintha búcsú lenne, de hívhatjuk annak is, ha a banda kezdetét nézzük hisz akkor én vissza repülők Amerikába és már csak 2 hónapig élvezem Louis társaságát. Felpipiskedtem, hogy egy csókot nyomjak ajkaira mire Ő megfogta az arcomat és elkezdte simogat így lehunyt szemekkel adtam oda teljesen magamat. Imádtam ahogyan megcsókol és imádtam a vele eltöltött időket még akkor is amikor egy pohár vízben megfojtottam volna hisz akkor is csak magát adta a bunkó, tapló önmagát.
-Szeretlek – suttogta mikor elhúzódtunk és kinyitottam a szememet és csak bámultam bele a ragyogó kék szempárban.
-Én is szeretlek – suttogtam és tessék kimondtam és teljesen komolyan gondolom hisz Louis-t még Jake-nél is jobban szeretem, ha létezik olyan. Louis olyan nekem, mint egy lelki társ, mintha mi egymásnak lennénk teremtve pedig tudom, hogy ez nem így van márpedig azért, mert ilyen nem is létezik.
-Na akkor munkára – csapta össze a tenyereit Niall és rápillantottunk aki mosolyogva állt fel a kanapéról. -Egész nap tanulta a dalokat és különben is egy dalt nem szabad bemagolni, mert akkor tuti bukás ez csak tapasztalat – veregette meg végén a saját vállát mosolyogva.
-Na igen te erről tudsz mesélni – lépett mellé mosolyogva Zayn.
-Van egy két hibám kövezz megérte – fordult barátja felé Niall felháborodva, de a mosolya levakarhatatlan.
-Soha – tette fel a kezeit Zayn nevetve.
-Helyes – bólintott Niall aztán felénk fordult. -Ideje felhívni Payno-t, vagy Harold-ot – csapta össze a tenyereit mosolyogva mire Louis-ra néztem aki félve, de bólintott.
-Készen állsz rá? - hallottam meg Zayn hangját és felé néztem és egy magabiztos mosollyal bólintottam bár igazából rohadtul nem állok kész hisz tudom Ők lesznek a legnehezebben bepalizhatóak.
-Itt a telefonom – húzta elő Niall a farzsebéből és a kezemet megragadta, hogy a tenyerembe helyezhesse. -Menni fog hiszek benned királylány – kacsintott rám mosolyogva mire köszönetképen rámosolyogtam aztán kitértem Louis kezei közül persze egy puszit nyomta borostás arcára aztán Niall arcára is egy puszit nyomtam és letelepedtem a kanapéra felhúzott a lábakkal míg a fiúk körülöttem ácsorogtak és várták, hogy tárcsázzak míg én mindvégig a kezembe lévő telefont nézegettem és Őket. Végig húztam ujjamat a képernyőn amivel feloldottam és a hívásnaplóba léptem bele aztán tovább léptem telefonkönyvben ahol a külön „barátok” névre szóló bigyóba mentem bele mivel van egy olyan megérzésem ott találom a megfelelő számot. Nem döntöttem el kit hívok fel úgy döntöttem döntsön a szerencse vagyis aki neve előbb megjelenik a képernyőn.
Harold Chicken Styles.
Felnéztem Niall-ra aki feltette a kezeit és a telefonja felé bökött ahol megláttam, hogy mindenkinek ez a második neve. Drága Nialler enyhén éhes kedvébe írhatta be a neveket a telefonjába.
Mivel Harry volt az első találat a nevére kattintottam aztán pár perc habozás után a zöld telefon gombot nyomtam meg és a fülemhez emeltem. Miközben a fülembe csengett végig azon gondolkoztam, hogy hogyan is mutatkozzak be neki aztán mit mondjak neki, hogy vázoljam fel a tervemet neki. Amikor Zayn-t illetve Niall-t hívtam közömbös voltam, de Harry más igaz elvileg Ő is egy nagy poénzsák volt, de mégis érzem, hogy Ő más, mint a másik kettő. Már csak azért is mivel Ő Louis egykori nagyon jó barátja aki nem hiszem, hogy hallani akar egykori barátjától sőt lehet még mindig utálja, illetve megveti.
-Remélem fontos miatt zavarsz – észre se vettem, hogy elhalt a csengés csak arra eszméltem fel, hogy egy férfi mogorván szól bele a telefonban.
-Harry? - kérdezek rá félénken és biztos vagyok benne ezt még Ő is érzi, hogy mennyire félek a vonal túlvégében.
-Igen, és te ki vagy? - sürgetően beszélt szóval, vagy nagyon elfoglalt, vagy nem számított arra, hogy egykori barátja felhívja ma. -Te nem lehetsz Niall hisz te nő vagy – folytatta szóval meg van neki Niall száma és nem gúnyosan ejtette ki az illető nevét ez vehető jó előjelnek.
-Cassidie Lewis vagyok – válaszoltam nagyon halkan így lehet nem értett semmit a szavaimból.
-Az a kislány akiből Tomlinson sztárt csinál? - kérdezte szemrehányóan szóval Niall-el cimborák, de Louis-t nem kedveli. Ki gondolta volna?
-Pontosan – bólintottam bár Ő ezt nem látta, de azért a hatás kedvéért és a körülöttem állok miatt küldtem egy gesztust.
-És mit akarsz? - kérdezte és hallottam egy halk nyikordulást a háttérbe szóval most, vagy hátradőlt a székbe, vagy nem olajozta be magát és nyikorog, mint a kocsi kerék.
-Gyere ide London-ba – vágtam rá mire újabb nyikorgás jelezte testhelyzete változatát. -Figyelj Harry ide kell jönnöd Niall miatt – fogalmam sincs mit akarok ebből kihozni, de ha Louis-t mondtam volna akkor lecsapta volna a telefont. 
-Mi van Niall-el? És mi közöd Niall-hez, ha te Tomlinson ölebe vagy? - nem tetszik ez az öleb kifejezés hisz én nem vagyok Louis kutyája inkább mása vagyok, de nem akarok belemenni a részletekben.
-Mert... mert – gondolkoztam hangosan mire Niall mutogatni kezdett nekem egy kezet ami Zayn nyakát fogja. Fojtsam meg Zayn-t? Mi a frászt mutogat? -Mert a nyaka – vettem ki az első szót Niall mutogatásából mire elkezdte rázni a fejét, de késő bánat már kimondtam. -Mert a nyaka eltört és London-ba hozták Louis-hoz, és már csak pár napja van hátra – vázoltam a tervemet ami elég idiótán hangzik, de hirtelenjében ez jött le nekem Niall mutogatásából. Megjegyzés; sose Activity-z Niall Horan-al!
-Úristen jó ég azonnal repülők – hadarta el gyorsan mire elsőnek a szám elkerekedett ez tényleg ekkora mamlasz, hogy elhitte? Mindegy a lényeg elértem a célom idejön így egy diadalmas mosoly jelent meg az arcomon. -Mondanád a címet – kérte sürgetően mire gyorsan lediktáltam neki aztán le is csapta a telefont azzal a mondattal, hogy repül is. Mosolyogva dobtam oda a telefonom Niall-hez és elterültem a kanapén mire Louis mellém huppant és a mellkasára húzott.
-Azt mutogattam, hogy neki estem Louis-nak – vágta rá durcásan Niall és leült a földre duzzogni.
-Az lett volna a másik tippen bár azt kötve hiszem elhiszi és amiatt nem jönne ide a lényeg fontos vagy Harry-nek Nialler – mosolyogtam a szöszire. -És nekem is - tettem hozzá mire egy mosollyal jutalmazott. 
-És mikor jön? - ült le a másik oldalamra Zayn.
-Azt mondta repül szerintem holnap érkezik – vontam meg a vállam miközben fészkelődtem hisz elég kellemetlen az mellett ülni akivel megcsaltam Louis-t miközben a másik oldalon Louis szorít magához. Köztük ülni szívás.
-Ha Harry azt mondta repül szerintem estére a tetőn fog landolni – nevetett fel mellettem Louis mire elvettem a pillantásom Zayn felől és ráemeltem a tekintettem miközben egyik kezem a mellkasán pihent így éreztem ahogy még teste is megremeg a nevetéstől.
-Ki Ő a Mikulás? - vontam fel a szemöldököm.
-Valami olyasmi – vonta meg a vállát mosolyogva és a fejemre egy puszit nyomot mire az arcomon még nagyobbra nőt a mosolyom.

*~*

Másnap reggel egy füleket sértő csengő szóra keltem és mikor mocorogni akartam egy erős kar fonódott a derekam köré így felhúzott szemöldökkel fordultam meg az ágyba ahol Louis arca ragyogott rám. Mit keress az ágyamban? Tegnap elfelejtettem volna, hogy Louis-al egy ágyban fekszem le... ruhába? Várjunk csak ruhába vagyok, a pizsamámban amit tegnap este, késő este zuhanyzás után vettem fel aztán amint bebújtam az ágyamba egyből elfogott az álom. Szóval amikor lefeküdtem semmi nyoma nem volt Louis-nak az ágyam másik felében. De akkor mi történhetett?
Kezemmel megsimítottam Louis arcát amire elmosolyodott szóval csak színlel a sunyi dög. Egy kézzel kihúztam a feje alól a párnát aminek hatására összeszorította szemeit és az ajkaiba harapva akadályozta meg, hogy ne nevessen fel, vagy ne mosolyodjon el. A kezembe vett párnával megütöttem a fejét mire a derekamról a keze leesett rólam így feltudtam volna ülni, ha Louis nem húzz magára így az ülés helyett Louis mellkasán feküdtem hanyatt.
-Jó reggelt szépség – mosolyog fel rám.
-Jó reggelt hívatlan vendég – mosolyogtam rá mire közelebb vont magához nevetve, hogy megcsókoljon. Nem tartott sokáig mivel a kezemmel ellöktem magamtól így amint elváltunk kezemmel felkönyököltem meztelen mellkasára és szabad kezemmel köröket kezdtem rajzolni tetoválásai körül. -Mit keresel az ágyikómba? - kérdeztem tőle sunyin felnézve rá persze a mosoly az arcomról az életben nem akart eltűnni.
-Melletted akarok lenni mindig és egyedül magányos voltam az ágyban – biggyesztette az ajkait végén mire kuncogni kezdtem aztán egy puszit nyomtam borostás arcára. -Bár szeretsz rugdosni az éjjel szóval nem látsz sűrűn itt – szólalt meg újra viccesen mire a párnát ismét a kezembe vettem és a fejébe nyomtam, de Ő gyorsabb volt és megragadta a karom, hogy maga alá gyűrjön. -De elviselem a rúgdosó Cassidie-t – csókolta meg az orrom hegyét mire én is elmosolyodtam egyszerűen imádom mikor az orromra hint aprócska puszikat.
-Én meg elviselem a bunkó Louis-t – vágtam vissza mosolyogva mire ismét rákönyököltek a csengőre és most hozzá társult Zayn és Niall kiabálása, hogy valaki nyisson ajtót.
-Agyamra mennek – morogta aztán legurult rólam, hogy felkeljen az ágyból engem ott hagyva és erre csak az ajtóban kapcsolt így gyorsan visszaszaladt értem, hogy felkapjon menyasszony fogásban és úgy futott le velem a lépcsőn miközben én végig nevetgéltem. Az ajtó előtt letett így könnyedén belebokszolhattam volna a vállába, ha nem rántsa el és helyette nem nyomja le a torkomon mélyére a nyelvét. Idegesítően szexi.
A csók csatánkat az ajtó túlvégén ácsorgó illető zavarta meg így elhúzódtam tőle aztán az ajtó felé fordultam és zakatoló szívvel meg kevés bátorsággal kinyitottam az ajtót ahol pont az állt akire számítottam. Az évek során a haja kétszeresére nőt mégse látszik meg gondolom fodrászhoz járt naponta, vagy hetente így sok változást nem tudtam észrevenni rajta vagyis, de igen az aggódó tekintetét. Ha kiderül, hogy Niall él és virul vajon milyen arca lesz? Szerintem piros lesz, mint a piros paprika.
-Hol van? - lépett beljebb Harry meg se várva, hogy arrébb álljak szinte fellökött. A táskáját ledobta a cipős szekrény mellé és egykori barátja elé állt. -Hol van Niall? - legalább beszél vele talán hamar össze tudom hozni a két elveszett barátot, ha beszélő viszony meg van. Ugye?
Hangosan becsaptam az ajtót így Harry ismét rám nézett ami jó jel mivel most mondom el neki az igazat miszerint Niall nyakával semmibaj sincs sőt meghalni se készül.
-Valaki szólaljon már meg – kapkodta a fejét Harry köztem és Louis között.
-Ki az? - lábdobogások jelentették, hogy közeledik a végzet és mikor meghallottam a végzet hangját ami hatására mélyre süllyedtem jobb lett volna, ha én magyarázom el neki.
-Niall? Mi van a nyakaddal? És miért mosolyogsz neked most depressziósnak kéne lenned? És mit keress itt Zayn Louis-nál? Sőt mi mind mind keresünk Louis-nál? - ha nyolcvan kérdését nem tett fel Harry akkor egyet se sőt minden kérdésnél csak úgy tekergette a nyakát, ha nem lesz nyak problémája leugrok egy tízemeletes házról. Ijesztő látni, ha tekergeti a nyakát és már nekem fáj a nyakam tőle.
-Mindent elmagyarázok – szólaltam meg magabiztosan úristen magabiztos vagyok mi a szar ütött belém? -De előtte foglalj helyett és a fiúk készítenek kávét meg reggelit biztos éhes vagy tuti kimerültél tőlem aludhatsz is – visszatért az ideges Cassidie aki az egész mondanivalót elhadarta így szerencsétlen Göndör semmit se értett belőle.
-Hát, ha Niall csinál kaját abból nem lesz kaja – szólalt meg Harry nevetve. Oh remek értette mit makogtam akkor még se vagyok annyira suta, hogy ne lehessen érteni. Ez az!
-Ne aggódj Louis és Zayn rácsap a kezére, ha megpróbál dézsmálni a kajából – válaszoltam nevetve mire Ő is rám mosolygott jó most már felszabadultabb vagyok ez jó jel. -Fiúk a konyhába most – mordultam a három fiúra mire tisztelegtek aztán menetelve a konyha irányába fordultak és elhagyták az előszobát. -Szóval nem vagy fáradt? - kérdeztem miközben beljebb léptem a nappaliba és csak intettem, hogy nyugodtan jöjjön beljebb.
-Nem igazán aludtam a repülőn – válaszolt és leült a kanapéra míg én mellé telepedtem, és egyből felhúztam törökülésbe a lábaim, de felé fordultam hisz most jön az a rész, hogy beavatom mindenben. -Szóval mi ez a egész Cassidie? - kérdezett rá Harry mire sóhajtottam. Hogy is kezdjem? Ha az elejétől mondom akkor estig itt ülünk, de ha valamit kihagyok akkor meg később bajban leszek szóval a franc tudja mit mondjak.
-A lényeg, hogy újra egyesítem a bandát – böktem ki a leglényegesebb részletet az egész mondanivalómból mire Ő csak az állát simogatta, mintha lenne kecske szakálla, de ki kell ábrándítanom neki ilyen nincs sőt nem is nézne ki jól vele. Összehúzott szemekkel kémlelt és várta, hogy folytassam, de az igazat bevallva fogalmam sincs mit mondhatnék még neki inkább Louis-nak kéne most itt lennie és beszélnie. A kis dög rám hagyta ezt is! -Tudom anno Louis mindent, sok mindent elrontott elmesélte, de megváltozott nagyon is és talán jót tenne neki meg nektek is, ha újra kezdenétek hamar begyógyul a múlt – folytattam mire biccentett szóval ez azt jelentené, hogy igazam van? Harry-nél ezt nem tudom mire értsem.
-Szerintem átvág téged és csak megakar húzni – vágta rá.
-Ez nem igaz – csörtette be a nappaliba feldúltan Louis mire gyorsan felálltam és elé álltam mielőtt valami hülyeséget csinálna. -Igen régen ezeket csináltam meghúztam minden csajt aki az utamba került és a többi szemétség, de ez elmúlt Harry! Megváltoztam és tudod miért? Tudod ki segített? Cassidie emiatt is hálás vagyok neki sose bántanám – nagyon jól estek a szavai és, ha most nem lenne itt Harry azon nyomban megcsókolnám kit álltatok most így tettem nem érdekelt Harry jelenléte.
-Szeretlek – suttogtam mikor elváltak ajkaink mire Ő csak mosolygott le rám így én szorosan átöleltem a derekát, hogy a fejemet meztelen mellkasára hajtsam és úgy néztem Harry-re aki végig nézhette a jelenetet. Louis egyik keze a derekamon talált menedéket így azzal a kezével szorosan tartott és hol lenézett rám, hol egykori barátjára nézett.
-Ha hazudsz – állt fel Harry mire egy kis remény szikra csillant meg a szemeimen, de nem csak az enyémen hisz Louis szemei is csillogtak. -Akkor újra egy irányba haladunk – ölelte át Harry Louis-t így én elhúzódtam, hogy mosolyogva figyeljem Őket. Nem is ment nehezen túl paranoiás vagyok.
-Csoport ölelés – szaladt be a nappaliba Niall és Ő is csatlakozott az ölelésre míg Zayn lassú léptekkel jött befelé mindvégig engem bámulva. Ég az arcom a tekintettél így lehajtottam a fejem és mikor újra felnéztem Zayn is már az ölelésbe borult, de mikor felnézett újra engem bámult. Mikor szabadulok már meg ettől a növekedő bűntudattól és a tekintetétől? Soha.
Soha ne mond, hogy soha, drága Cassidie!
Véget kell vetnem a Zayn-el való szálaimnak, ha kell elégetem, de nem tudok ezzel élni, ha Louis-t szeretem valahogy el kell szakadnom Zayn-től és az igéző szemeitől. Valahogy.

6 megjegyzés:

  1. Na, most lepodj meg Smucc. First komi es kommentelek is. Ne mond hogy nem vagyok cukibogyo.

    Harry babaa vegreeee. Kell nekunk ez a kis cukkerbogyo. Zayn igezo szemei meg nem kellenek. Najoo tala egy kicsiket igeen. Louis baba oan arii. Nialler meg hat nah. O mindig perfect.
    Hallod asszony. Liamet is hozzad har, mar csak oo keell.

    Ugy vigyazz nehogy kovileg us first komizo legyek.

    Pussz❤
    NiSzixx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te lázas vagy? Múltkor is első voltál és most is szerintem te beteg vagy valami ott a fejedben történt. :D

      Gondoltam, hogy bonyolítom Harry-t, de akkor kiszámítható lettem volna hisz így is-úgyis azt hittétek Ő nehezebb lesz. Mégse volt annyira nehéz. :) Zayn szemeivel nem lehet betelni azok a mogyi barna szemek *-* Pedig milyen bunkó volt Louis azt nézzünk oda :D Nialler a legjobb cimbike :3

      Remélem következőnél második komi leszel te, mert ha első akkor nőni fog az egód :P :D xx

      Törlés
  2. Hey:)
    Niall eltörte a nyakát és csak pár napja van hátra? Ezen nagyon röhögtem.
    Harry is itt van már. Liam kell még ide és akkor újra egy irányba mennek. Zayn és Cass...hát...miért van olyan sejtésem,hogy a késöbb ki fog ez derülni és bajok lesznek?
    Nagyon boldog húsvétot!
    xxKlau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Heyhey :))
      Activity bajnokság lvl99 :D A gáz, hogy én is ilyen vagyok activity-be kitalálni is mást találok ki és mutogatni is az én lehetetlen módszeremmel mutogatok :D Szóval velem ne activity-zen senki! :P
      Harold-time. Jaj Liam nagyon bonyolult lesz nagyon nagyon :))
      Zayn és Cass dolog az... kifog derülni, mint minden nem maradnak titkok muhahahaha :)) :D

      Kis töpörtyű locsolom szavaival élve; Bodog nuszit :))xx (még csak 2 éves lesz a drágám)

      Törlés
  3. Hellóka Boszorka! :D
    Nos, kezdeném azzal, hogy sajnálom a múltheti elmaradásomat ezért röviden a 8. részről: YEEEEE NIALL BÉBIII WUUUUUT ZAYN ÉS CASS, NOOOOOOOOOOO. Nem lesz, ebben biztosítalak :))) Nagyon meg leszel verve, ha szétbarmolod a végére az egészet.

    9. rész:
    Uhuhuhuhuhuh bűűűntudat timeeee. Őszintén megmondom, hogy örülök, hogy Cassidie-t marja a bűntudat. Megérdemli. Remélem fogja is még kicsit.
    Ohh azt hittem, hogy Harold nehéz eset lesz és nem fog egyből jönni, na de a lényeg, hogy Niall bébinek semmi baja. <3 Komolyan, mikor jön már képbe Maya? :/ :(
    LEGYEN JÖVŐHÉT HÉTFŐŐŐŐŐŐ.

    All the love.xx
    EsmeeH.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé te is élsz meg? :D
      Nem bocsajtok meg, de talan reszlettel megbocsajtok :) :D
      Zayn NAGYON birja Casst ebbe biztositalak. Nagyon megfogsz verni a torenet vege fele es en addigra Hunululun akarok lenni. :P

      Na kosz szepen te aztan nagyon jo legjobb barat vagy ezert nem tudsz rola Niall legalabb megert. :P :D
      Felre lettel vezetve muhahahaha :)) Szerintem meghalnal, ha lenne valami baja a dragadnak :D Azt hiszem nem a 10.reszben, de nem tudom fejbol :D

      LEGYEN JOVOHET KEEEEEEEDD.

      Törlés