10.rész

Sziasztok drágaságok!

Újabb hét, újabb hétfő és újabb rész. A szomorú ebben, hogy közeledünk a vég kimenetelhez és egyre jobban gondolkodok abba, hogy nem írok a történetnek Epilógust mivel a történet folytatódni fog csak kissé máshogy hisz ez a blog egy 5 részes egyben álló történet lesz. 

Aki szeretne egy kis részletet a részekből aki lépjen a „Lapozgató" modulban pár részről van fenn egy kis rövidke részlet és folyamatosan frissülni fog! :)

Jó olvasást borsócskák!

 Várom a véleményeket :))xx

The little gray mouse

Bármennyire is próbáltam kerülni Zayn tekintetét rájöttem, hogy ha próbálkozom elkerülni az nem megoldás inkább azon az elven vagyok, hogy elfogadom bele kell törődnöm abba ami történt köztem és közte, és tovább kell lépnem ez viszont csak úgy megy, ha elviselem a tekintettét még akkor is, ha az őrületbe kerget vele. Ezzel az egésszel együtt viszont boldog voltam, mert lehet még nem teljes a csapat, de mégis úgy érzem, hogy egy új úgymond családhoz tartozhatok. Harry és Louis kapcsolata egyre jobb és jobb ami hatására a házban nem hallani mást, mint Niall szokásos nevetését. Igaz, hogy Harry még vonakodik ettől az új Louis-tól, mert szerinte átver minket, de Louis ezerszer bizonygatja, hogy megváltozott így már kezd rájönni a kis göndör fejű is, hogy ez már tényleg egy új Louis.

Ezzel a boldogsággal az volt a problémám, hogy egyre jobban kezdem megkedvelni Őket ami nem is probléma, de az idő megy és az én időm is kezd lejárni. Már csak Liam-et kell felhívni, de az még várhat különben is enni sincs időm a napokban az állandó próbák és gyakorlás mellett. Tudjátok mekkora az O2 aréna? Amikor tele van emberekkel olyan kicsinek tűnik, de mikor senki sincs ott csak te akkor olyan, mint egy külön földrész és a legrosszabb, hogy nem sokára a helyet befogják tölteni tömérdek Directionerek akik még nem is tudják ezt az egészet mivel Liam-el szeretnék bejelenteni, de mint mondtam enni sincs időm nem, hogy telefonálgatni.

-Indulhatunk – szaladtam le a lépcsőn miközben magamra húztam a melegítőfelsőm így majd nem eltaknyoltam, de szerencsére valaki időben megfogott és mikor felnéztem ki volt olyan kedves velem a szívem kihagyott egy ütemet és a tengerkék szemek helyett mogyoróbarna szemek bámultak le rám. A kezeim a vállán voltak így idegesen húztam végig a karján a kezeimet amikor hirtelen meghallottam a konyhából kiszűrődő hangokat így elhúzódtam tőle és Őt kikerülve a cipős szekrényhez futottam ahol gyorsan felhúztam a tornacipőm. Amikor felhúztam a cipőm felegyenesedtem, de hirtelen egy mellkasban ütköztem és Louis helyett ugyanaz a személy állt előttem aki elkapott. -Miért csinálod ezt Zayn? - remegett meg a hangom suttogva miközben összefontam a kezeimet a mellkasom alatt és úgy néztem fel rá.

-Ugyan mit Cass? - kérdezte egy nagy mosollyal az arcán mire csak megforgattam a szemem. -Csak nem zavarlak? - hajolt a fülemhez közel mire a hangjától beleremegett az egész testem amit Ő is észrevette hisz elkezdett kuncogni. -Zavar, ha a közeledben vagyok? - hirtelen megéreztem ajkait a nyakamon így az ajkamban harapva próbáltam nem kimutatni miféle reakciót vált ki belőlem. Már épp a csípőmet ragadta volna meg amikor a hangok közeledni kezdtek így egyik kezemmel eltoltam magamtól és az ajtó felé kezdtem el tekintgetni.

-Na menjünk – léptek ki a nappaliból mind a hárman vagyis Niall, Harry és Louis, de az utóbbi egyből felém rohant és megcsapta a fenekem mire durcásan, de mosolyogva néztem fel rá, de Ő csak közelebb vont magához és megcsókolt. A csókunknak a többiek krákogása vetett véget aminek a hatásra belemosolyogtam csókunkban.

-Menjünk madárkák – lépett el mellettünk mosolyogva Niall egyenesen az ajtó irányában és mi is ugyanezt tettük.

Mi léptünk ki utoljára a házból mivel Louis zárta be az ajtót így a többiek már idegesen az autóba csücsültek és szokás szerint Will fuvarozz minket. Kézen fogva sétáltunk a kocsihoz és udvarosan előre engedett aztán Ő is bepattant mellém, és rögtön az ölébe húzott. Csak a szokásos  úti célt vettük az irányban így Will szó nélkül beindította az autót.

Az útközben Louis mellkasának dőltem miközben Ő puszikat nyomott a hajamra míg a többiek mosolyogva figyeltek aztán mikor már megunták sípcsonton rúgták Louis-t így abbahagyta. Átbeszéltük a dalokat amiket próbálni fogunk, de a fülemet megcsengette egy titkos dal is és mikor rákérdeztem Louis csak mosolyogva megrázta a fejét. Ez az én koncertem lesz nem az Övé szóval jobban teszi, ha leáll a titkokkal, mert még véletlen ágyékon rúgom.

Egész idő alatt csak arról a titkos dalról kérdezgettem amire a válassza mindenkinek annyi volt, hogy majd megtudom hát csesszék meg. Viszont én meg nem a feladásról vagyok a híres.

Amikor kiszálltunk az autóból az egyik oldalamon Louis állt és összekulcsolt kezekkel sétáltunk miközben kérdezgettem Őket a másik oldalamon Niall állt aki a kezét a számra tapasztotta.

-Néha nem ártana egy cellux a szádra – mosolygott Niall mire mindenki nevetve bólogatott aminek a hatására mérgesen beleharaptam a szöszi kezeiben így Ő felsikított.

-Hupsz – vontam meg a vállam gúnyos mosollyal mire Louis nevetve ölelt magához és már egy puszit adott volna a fejem tetejére, de én hasba vágtam. -Mond el a titkot – vágtam rá mire huncut mosollyal csak rázta a fejét. -Okés akkor nincs se csók, se puszi, se tapi – tértem ki az öleléséből és Harry meg Zayn közé álltam.

-Úgyse bírod ki, hogy ne érjek hozzád – vágta rá magabiztos mosollyal.

-Azért addig ne tartsd vissza a lélegzeted – mosolyogtam rá.

Beléptünk az arénában és már magamtól tudtam az utat így rögtön a színpadhoz léptünk ami most nem volt üres vagyis nem rajongókkal volt teli, hanem egy hírességgel.

-Uramisten – torpantam meg a a színpad előtt és egykori nagy kedvencemet figyeltem akinek a hangja még mindig csodálatos. Jézusom Cass olyan buta vagy persze, hogy még mindig csodálatos a hangja hisz az nem múlik el! Hisz a csodálatos hang nem egy influenza ami hipp-hopp elmúlik szerencsére.

-Hé – lépett mellém Louis és a kezeit ismét a derekamra tették igaz, hogy mondtam nincs tapi, de túlzottan vonzó személyiség ez a Tomlinson gyerek. -Te az enyém vagy szóval ne csorgasd a nyálad mások felé – ránéztem és féltékenységet véltem felfedezni az arcán mire elmosolyodtam és a fejemet a mellkasára hajtottam miközben Ő a hajamban puszilt.

-Szeretlek, de ne szabd meg mit csináljak – néztem fel rá mosolyogva és lábujjhegyre állva pusziltam meg kissé borostás arcát mivel nem rég borotválkozott ám kezd megjavulni viszont hiába is szúr borostásan, de imádom mikor borostás. -Viszont megengedem, hogy bemutass – vigyorogtam rá mire nevetve megforgatta a szemét, de épp akkor jelentek mellettünk a többiek is köztük nagy hangú Styles is aki valamiért csak kiabálva tud beszélni.

-Ed – kiabálta Harry mire a vörös hajú énekes befejezte az éneklést és a színpadról leugrott egyenesen elénk így én majd nem szívinfarktust kaptam, hogy a közelemben van egyszerűen imádom a hangját és magát a pasit.

-Srácok, de jó újra titeket együtt látni – mosolyodott el Ed Sheeran mire mindenki rám nézett így az illető is rám emelte pillantását. Úristen! -Cassidie Lewis már hallottam rólad. Örülök, hogy meg ismerhetlek – fogta meg a kezemet és kézfejen csókolt mire én majdnem elfolytam Louis tartó karjában és fogadni mernék Louis már fortyog.

-Mi is örülünk a találkozónak Ed – vette ki Louis a kezemet a kezei közül és erősen kezdte el szorongatni mire én felnéztem rá egy amolyan „ne csináld már ezt” nézéssel, de csak megforgatta a szemeit. Hihetetlenül aranyos, hogy féltékeny, de semmi rosszat nem csinált és már egyből úgy csinál, mintha valami eget megrengető dolgot csináltam volna vele. És, ha erre így reagál a semmire akkor vajon, hogy reagálna Zayn-re? Bele se merek gondolni hisz ahányszor eszembe jut a bűntudat eláraszt belülről és olyan érzésem van, mintha mindjárt kitörök, mint egy vulkán belefogok őrülni ebbe az egészben.

-És hol van Liam? - térített vissza a valóságban Ed hangja mire mindenki a tarkóját vakargatta.

-Hamarosan csatlakozik Ő is hozzánk – szóltam bele egy mosolyt erőltetve az arcomra.

-Igen? Csak, mert ma elvileg jön az arénában – Ed szemei a szokottabbnál is nagyobbak lettek, de nem csak az övéi hisz mindegyikünknek sőt valakiknek – itt értem Louis-ra – még az álla is a földre koppant így saját kezemmel csuktam be a száját, hogy nehogy belerepüljön egy légy.

-Minek jön ide Liam? - kérdezte Zayn mire ráemeltem a tekintettem és ismét belefutottam a barna szemeiben.

-Én is ezt akarom megtudni eddig azt hittem hozzátok jön, de ti is meg vagytok lepődve nem is kicsit – a végén Louis-ra sandított így nevetni kezdtünk míg az illetőt a hajamba bújt bele aztán miután befejeztük felegyenesedett és kezeivel átfogta a hasamat így csak a mellkasának dőltem miközben kezemmel simogattam a karján lévő tetoválásokat. -Szóval? - tért vissza a témára Ed mire mindenki rám pillantott pedig semmiközöm ahhoz, hogy Liam idejön hisz, mint említettem enni sincs időm és  arra végképp nincs időm, hogy terveket szőjek a hátuk mögött.

-Ed nem tudod mikor is jön pontosan? - kérdezte Niall.

-Már itt vagyok – szólalt fel egy hang mögülünk ami a srácoknak ismerős lehet, de nekem csak annyira ismerős amennyit hallottam az interjúkban bár az Ő hangját sehol se lehet összetéveszteni. Louis testével hátrafordult így vele együtt fordultam én is ami most egyáltalán nem zavart meg sőt pont jól jött nekem mozognom se kellet, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Ő az. -Na mi van semmi „jó újra látni”? Mi van veletek elvitte a cica a nyelvetek? - nem azt mondom, hogy bunkó volt pedig megérteném, ha bunkó mégse a legkedvesebb arcát vette ma ki a szekrényből pedig róla nehéz elképzelni ezt az arcot.

Kikulcsoltam Louis kezeit és kiléptem az öleléséből, és közelebb lépkedtem felé hisz eddig elsőnek mindegyik fiúval én beszéltem át mindent és most se lehet máshogy. Liam szívét a legkönnyebb lenne meglágyítani mégis Ő az aki most nehéz esett lesz, de nem adom fel hisz valami oka kell lennie, hogy idejött. Mi van akkor, ha szólóba kezdi újra? Nem! Ez nem a tervem része a bandával kell neki újra kezdenie.

-Liam – szólaltam meg mikor elé értem mire Ő a kezeit összekulcsolta a mellkasán.

-Igen? Mit akarsz? Várom, hogy mondjatok valamit mondjuk egy magyarázta jó lenne, hogy engem miért nem hívtatok fel, hogy újra akarjátok indítani a bandát, de tőlem bármit elmondhattok már nem érdekel, ha ti így én úgy – ácsi azt hiszi, hogy direkt nem hívtuk fel. Azt hiszi, hogy kiakartuk hagyni a bandából mekkora egy idióta hisz nélküle nem banda, a banda.

-Liam félreérted – szólalt meg mögöttem Harry mire a kezemmel csendre utasítottam.

-Majd én elmondom neki – mosolyogtam hátra a göndör srácra aztán Liam felé fordultam és intettem neki, hogy jöjjön utánam. A fiúk mellett elhaladtunk akik végig követték minden lépésünket és mikor a színpadhoz értünk én felültem mire a mellettem lévő helyet paskoltam miszerint üljön felém mellé mire Ő megvont vállakkal felpattant.

-Hogy akarod ezt megmagyarázni? Kihagytatok a bandából, mintha nem is lettem volna a banda része – kezdett bele ismét mire elmosolyodtam hisz a tudat, hogy Ő nem a múlton parázik, hanem egy félreérthető dolgon megnyugtat. Ha tudtam volna, hogy Liam túllép hamar a múlton Őt hívtam volna először!

-Felakartunk hívni csak féltem – szólaltam meg mire oldalra döntötte a fejét. -Féltem, hogy te még mindig nem vagy túl a múlton hisz a többiek Niall-en kívül nem voltak túl és tudtam rajtad csattant nagyot az ostor így féltem, hogy nem fogsz megbocsájtani Louis-nak ami így belegondolva hülyeség hisz nálad megbocsájtod embert nem ismerek. Így a te hívásodra felakartam készülni, hogy véletlen se csapd rám a telefont mikor kiejtem Louis nevét a számon – miközben mondtam a szavaimat az Ő arcát figyeltem és mikor megláttam felfelé gördülő száját én is elmosolyodtam szóval megérti ez jó jel. 

-Szóval nem felejtettek el? - kérdezte mire közelebb ültem mellé és mosolyogva a fejemet ráztam mire a vállamnál fogva magamhoz ölelt. -Akkor benne vagyok – mondta és hallottam a hangján ahogy mosolyogj mire én elhúzódtam, hogy lássa mennyire vigyorgok a kijelentéstől.

-Amúgy nem is haragszol rá? - böktem a színpad előtt álló Louis-ra igaz mellette még négyen álltak, de Liam egyből levágta kiről beszélek.

-Haragudtam, de nem tudok haragudni rá hisz a legjobb barátom akkor is, ha egy seggfej – mondta mosolyogva mire a mosoly a számon még nagyobbra nőtt, ha létezik egyáltalán ilyen.

-Amúgy mit keresel itt? Direkt hozzánk jöttél, vagy... - nem mertem befejezni pedig remek szólista lenne belőle csak azzal kudarcba dőlt volna a tervem bár most már nem fulladna kudarcban.

-Azért jöttem, hogy belekezdjek a szóló albumomba, de inkább bandában teljesítek százszázalékosan, mint szólóban, mert a bandában több élet van – mondta mosolyogva mire a fejemet a vállára hajtottam és úgy néztem végig a srácokon beleértve Ed-et is bár nem épp Ő volt a lényeg. Inkább Zayn, Niall, Harry és Louis akik izgatottan álltak türelmetlenül és végig minket figyeltek persze a szájuk nekik is felfelé kerekedett. -Sose láttam Őket nyugodtan állni valahol ez furcsa mindig őrjöngenek most meg állnak, mint a jó gyerekek. Biztos ők azok? - emelkedett meg Liam feje mire én is felemeltem és nevetve erősítettem meg, hogy bizony Ők azok bár lehet, hogy nyitott szemmel és állva elaludtak bár csak a lovak alszanak állva szóval, vagy lovak lettek, vagy szimplán jól neveltek lettek. Az első mindenképpen az első!

-Idejöttök még ma – kiabáltam rájuk mire összenéztek aztán futva felénk igyekeztek mire mi Liam-el a kezünket magunk elé tettük és mikor újra kinyitottuk a szemünket Ők sehol se voltak. Hirtelen valaki a vállamat kopogtatta és mikor megfordultam Ők mögöttünk mosolyogtak ránk.

Liam felállt és egy csoport ölelés alakult ki amit mosolyogva néztem volna, ha Ed nem zavar meg.

-Megcsináltad – mosolygott rám mire bólintottam.

-Megcsináltam – bólintottam mosolyogva és feléjük pillantottam. Ahogy néztem Őket úgy tört rám a felismerés, hogy a munkámat elvégeztem és a koncert lefolyása után eltűnök az életükből. Borzalmasan fognak hiányozni pedig Louis-hoz képest a többieket nem olyan hosszú idő óta ismerem mégis a szívemhez nőttek. Sose volt az erősségem a búcsú és azt hiszem most se lesz másképp nem fogok tudni tőlük elbúcsúzni ezt az egész „viszlát London, hello New York” macerát titokban kell lerendeznem amikor a szemüket egy percre leveszik rólam én már a gépen fogok ülni és az eget bámulni miközben Ők remélhetőleg nem fognak keresni csak szimplán beletörődnek az egészben. Bár így lenne! Félek, hogy Louis nem ezt fogja tenni és félek attól is, hogy az elvesztésem ismét a gödör mélyében dönti valamit tennem kell, hogy ne rúgjam a mélyben. Azt hiszem az utolsó küldetésemre fogok készülni ami nem más, mint a „hogyan gyűlöltesd meg magad a barátoddal” terv címet fogja tükrözni.

*~*

Louis egész próba alatt csak dirigált míg én előhúztam a bunkó, nemtörődő formám amit a többiek csak kikerekedett szemekkel néztek míg Louis akinek már paprika színű volt a feje már majdnem kitört. Persze a bunkó stílusom egyből elpárolgott mikor kijelentette, hogy tökéleteset voltam és elővette a mosolyát amitől ellágyulok. Basszus! Onnantól kezdve visszatértem a bunkó énemből és mikor a fiúk is megdicsértek elkezdtem kételkedni magamban szerintem csak azért mondják, hogy kedvesek legyenek mivel én nem érzem magaménak ezt a számot inkább hallgatnám Louis szájából. 

-Jó elég volt mára – ültem le a törökülésben a színpad közepére mire mind az öten – mivel Ed az idő közben elment – csak a fejüket rázták mosolyogva. -Fáradt vagyok és nagyon éhes – a végét Niall-nak mondtam mire megdobott egy szendviccsel így mosolyogva díjaztam. -Okés a kaja kipipálva, de akkor is fáradt vagyok – hisztiztem miközben felbontottam a szendvicsem és jóízűen beleharaptam. Megváltás.

-Sajnálom hercegnő, de az élet nem habos torta – ült le mellém Louis miközben én duzzogva nyammogtam a szendvicsen amit szerintem Niall készített mivel elég hiányos belőle a szalámi. A kis dög kiette belőle. -Megeszed és újra próbáljuk elölről – amikor kijelentette, hogy az egészet elölről vesszük felé fordultam felhúzott szemöldökkel és még a szendvics is megállt a számban. -Na nézz így rám muszáj gyakorolni nem sülhetsz fel – ölelt át hátulról, hogy a mellkasához bújhassak igaz most nagyon utálom a próbák miatt, de élvezzek a karjaiban lenni szóval egyáltalán nem ellenkeztem. Ez az utolsó terv nem fog menni bármennyire is próbálom magam megutáltatni vele Ő folyton megzavar az édes dolgaival. Elbuktam.

Amint végeztem az evéssel Louis kikapta a kezemből a szalvétát és talpra állított. A szalvétát egy kosárdobással hajította a kuka mellé – szerencsétlen – míg engem a mikrofon elé állított mire csak megforgattam a szemem. Szóval nem viccelt azzal, hogy a próbának még közel sincs vége. 

Életkedv nélkül kezdtem bele a dalban viszont a végére teljesen feloldottam és teljes odaadással énekeltem az utolsó sorokat aztán pár perc szusszanás után a következő dalt aztán így tovább míg a végére nem értem. Igaz, hogy nem igazán éreztem magaménak a dalokat olyan nem én voltam mégis  mikor énekelek élőnek érzem magam és ugyan ez a helyzet Louis-al mikor vele vagyok élek a szürke kis odúmból kibújok és csak tombolók.  A végére mindenki egy büszke mosollyal tapsolt mire én fújtatva leültem a színpad végére, hogy a lábamat lelógassam a végén.

-Most már vége? - kérdeztem reménykedve mire Louis megrázta a fejét. -Mi a franc? - ugrottam le feldúltan a színpadról és felé igyekeztem. -Nem fogom még nyolcvanszor elénekelni ezeket a szar dalokat jó voltam és jó leszek szóval hagyd abba a terrorizálását, mert agyrázkódásom van tőled – miközben mondtam a szavaimat a mellkasát ütögettem viszont a végén a fejemet fogtam a hatás kedvéért, hogy a fejem fáj tőle. És ez igaz is a sok éneklés nem csak a torkomat fájdította még a fejem is lüktet. -Szóval bármit is akarsz mondani én most haza megyek és cseszek a dalokra – vontam meg a vállam hanyagul és már mentem volna el mellette mire megragadta a karom és visszahúzott, de úgyhogy ajkaink találkozzanak. Felhúzott szemöldökkel csókoltam vissza hisz nem tudtam hova tenni ezt a cselekedetét aztán hirtelen a kezem a mellkasára csúszott és eltoltam magamtól. -Tessék? - döntöttem oldalra a fejem mire felnevetett na jó ezt már végképp nem értem. Én lekiabálom és Ő meg megcsókol aztán még nevet is. Újabb Louis hangulatváltozás ami még több fejfájást okozz.

-Szeretlek csak annyi – mondta mosolyogva és megfogta mindkét kezem, hogy közelebb vonjon magához aztán egyik kezemet elengedte és a derekamra tette. -És nagyon jó voltál szóval csak kíváncsi voltam a reakciódra, de ezek szerint te már nagyon fáradt kicsi lány vagy – puszilta meg az orrom kuncogva mire vállba gyűrtem.

-Nem vagyok azért nagyon alacsony csak te vagy magas – vágtam rá mire a többiek felnevettek.

-Louis magas? - vihogott Harry Niall-l együtt.

-Ő a Hófehérke és a hét törpe mesében Morgó – nevetett Liam mire én is felnevettem míg az előttem ácsorgó illető duzzogva hahotázott és a fejét a vállamra hajtotta. Beletúrtam Louis hajában míg a többieket figyeltem ahogy nevetnek persze én is velük együtt nevettem bár mikor a szemem rátalált arra a srácra aki egész végig engem bámult és csak úgy látszólag nevet hirtelen én is abbahagytam csak bámultam bele mogyoróbarna szemeiben míg a torkomban lévő gombóc méretessé növekedett bennem és a bűntudta csak úgy elárasztott mindent belülről. Ezt már nem bírom!

Kitörtem Louis karjai közül így az Ő feje is felnézett mire megráztam a fejem és elindultam a kijárat felé míg a többiek még mindig elvoltak foglalva Louis alacsonyságával bár gondolom erre még Ők is felfigyeltek. Amint kiértem az arénában egyedül a holdfénye ragyogott meg pár utcai lámpa így az épület melletti padra leültem és a térdemre könyököltem. Talán most kéne lelépnem már úgyis elvégeztem mindent amit kellet, most kéne elmenekülnöm és visszatérni a szürke kisegér napjaimban ami engem tükrözz. Csak egy szürke kisegér vagyok nem is értem miért én kellettem Louis-nak egy szürke kisegér semmire se jó csak a bajt okozza. Ha kitudódik a csókom Zayn-el minden romban dől amit eddig építettem kár volt elkezdenem ezt az egészet.

Hirtelen egy torokköszörülés szakította félben elmélkedésem és mikor felnéztem Ő maga állt előttem még így sötétben felismerem  a csokoládébarna szemeit.

-Mit akarsz Zayn? - sóhajtottam és hátradőltem a padon mire mellém telepedett.

-Nem sokat mivel mindjárt utánunk jönnek csak meg kéne beszélnénk egy-két dolgot – dugta a zsebébe a kezét miközben Ő is hátradőlt.

-Beszélj, én csak felejteni akarok Zayn elakarok mindent felejteni – fontam össze a kezeimet a mellkasom alatt miközben fejemmel felé néztem. -Louis nem tudhatja meg ezt, de ezt a valamit be is kell fejeznünk én Őt szeretem, Zayn – miközben mondta a szavaimat Ő leszegezte tekintetét és egy aprót bólintott.

-Tudom – suttogta. -Én fogalmam sincs mit akartam csak az érzéseim felerősödtek bennem amióta ismerlek – nézett fel mire most én szegeztem le a tekintettem hisz ebbe sajnos tisztában voltam csak én nem tudok rá úgy tekinteni ahogy Ő szeretné. -A banda az első most és megígérem, hogy ezentúl a mi kapcsolatunk szigorú barátság lesz – mikor felnéztem rá a kezét a szívéhez tette és ebbe a kis-fényben is láttam az arcán a mosolyát.

-Testvérek – mosolyogtam rá mire a nyakán átvettem a kezeimet és magamhoz húztam egy ölelésre. -Sajnálom Zayn – fúrtam a fejemet a vállába mire Ő erősen szorított magához és csak bólintott bár ezt nem láttam, de éreztem ahogy bólint.

-Minden rendben lesz – hazudott. Semmi sem lesz rendben már csak megpróbáljuk rendben tenni a hibáinkat, de az igazság szerint csak akkor fog minden megoldódni, ha én eltűnök innen.

Amint elhúzódtunk a fiúk törtek ránk és Louis egyből hozzám rohant mire én felálltam és a nyakát átkulcsolva szorítottam ajkait az ajkaimhoz. Talán ez az utolsó alkalom mikor megcsókolhatom, talán ez az utolsó alkalom mikor a nyakára csimpaszkodhatok, talán ez az utolsó alkalom, hogy megpillantom kissé borostás arcát amik szinte minden alkalommal szúrnak, de egyszerűen imádom. Rettenetesen fog hiányozni, de mint mondtam a szürke kisegereknek nincs happy end-jük!