2016. március 1., kedd

5.rész

Sziasztok drágák!
Nagyon nagyon nagyon nagyon... sajnálom, hogy egy napot csúszott a része, de tegnap annyira elfeledkeztem róla és a fejem is szétrobbant, hogy esélyem se volt arra, hogy kitegyem a részt meg hát panaszkodhatnék a sulira is, de az túl sablonos.
Attól, mert egy napot késett a része nem számít mivel ezenkívül a többi rész marad hétfői napom reméljük jövőhét hétfőn nem feledkezem el a részről maximum felírom magamnak. :D

Jó olvasást :)xx

When debating
Ha igaz az amit Zayn mondott akkor Louis csak kihasznál engem és amit sikerül neki a terve azután elhagy, mint azokat a lányokat akikről Zayn mesélt és ez igaz hisz Zayn-nek nincs semmi oka hazudni. Ezzel csak egy aprócska probléma van, hogy én már beleszerettem Louis-ba azt hiszem  amik ma történtek mindent megváltoztattak bennem, de Ő egy... szörnyeteg. Olyan dolgokat tett amik megbocsájthatatlanok és, ha ezt még mai napig folytatja főleg, de ebbe nem lehetek biztos. Tudom Louis nem tudja, hogy beszéltem Zayn-el, de rá kell kérdeznem erre Louis-nál megakarok arról bizonyosodni, hogy nem csinálja már azt amit csinált. Viszont lényegébe ez az egész banda feloszlása és Louis megváltozása a Modest hibája Ő volt az aki a fiúkat egymás ellenfordította és most emiatt vannak még mindig haragba pedig már Modest nincs is. Eltűnt az életükből, de Ők akkor is makacsok és úgy élik az életüket, mintha sose lett volna egy bandájuk barátokkal szinte testvérekkel. Ez így borzalmas tennem kell valamit, de elsőként Louis-al.
Miután tegnap Zayn elmondott mindent hazakísért és megígérte nekem még találkozunk aztán besétáltam a házba és az ágyamba ugrottam ruhástól, de egy szemhunyásnyit nem aludtam. Egész végig Louis-on gondolkoztam és azokon a dolgokon amiket tett. Borzalmas dolgokat tett és itt nem a piálásra értek még a füvezésre se értem, hanem arra, hogy kihasznált ártatlan lányokat csak, hogy kielégítse mocskos szexuális vágyait. Mi van, ha velem is ezt tervezi? Nem, nem, nem.... beszélnem kell vele erről.
-Jó reggelt kedvesem – jött be a konyhába mosolyogva az előbb említett személy aztán felém ért és egy csókot hintett a fejem tetejére míg én érdekesen bámultam. -Mi a baj? - guggolt le elém és kezét térdemre helyeztem és még a pizsama nadrágon is éreztem keze melegét. Reggelre sikerült átöltöznöm pizsamában csodák csodájára. 
-Beszélnünk kell – nyeltem le a torkomba égő gombócot mire érdeklődve bámult rám, de a mosoly az arcáról levakarhatatlan volt pedig mindjárt komor lesz aztán mérges hisz olyan embert kerestem fel akiről nem akar hallani. -Beszéltem Zayn-el – amint kimondtam felegyenesedett és a konyhaszekrény felé lépett.
-És? - hallottam meg haragos hangját mire felém fordult és láttam, hogy arca átváltozott keménnyé teljesen eltűnt az előbbi gyengéd Louis. -Megmondtam neked Cass, hogy ne nyúlkálj az életembe és tessék te felkeresd azt a személyt akinek még a nevét se bírom kimondani egy igazi áruló – csak azért mondja ezt, mert Zayn ellenszegült annak amit tett a múltba és nem állt mellette. Zayn csak segíteni akart neki újra megtalálni saját magát míg Ő mindenki ellökött magától emiatt számára az összes barátja áruló pedig Liam sokáig kitartott mellette erre Őt bántotta legjobban. -És mit mondott neked az a mocskos áruló? - megindult felém mire a bátorságom azonnal elindult visszafelé bevallom most félek Louis-tól főleg azok után amiket Zayn mesélt egyszerűen most rettegek tőle, de tudom a félelemmel semmit se oldok meg. Meg kell tennem azt a lépést amivel rájövők, hogy még mindig folytatja e azt az életmódját amit régen és, ha igen akkor az a első lépés arra, hogy eltűnjek innen. Nem szeretnék vele együtt lakni és együtt dolgozni, ha csak kihasznál és megakar döngetni akkor inkább hazamegyek és lakók az utcán, de tőle messze leszek és elfelejtem mindent amit tegnap tett, vagy mondott nekem ami nehéz, de az lesz a helyes.
-Mire kellek neked Louis? - kérdeztem miközben hangom megremegett mire megtorpant szerintem Ő csak most fogta fel a kérdésem.
-Ezt komolyan kérded? - kérdezett rá mire bólintottam. -Zayn elmondta neked a múltam igaz? - esett le neki mindenre mire bólintottam aztán felnevetett. -És most azt hiszed csak kihasznállak hát remek – csapott az előttem lévő asztalra amitől megijedtem. -Hidd el amit mond, ha ennyire ostoba vagy – hajolt hozzám közelebb és lehelete csiklandozta orcám aztán hirtelen elhúzódott és már indult volna gondolom a kis zugába, de felpattantam és utána eredtem. Megragadtam a vállát mire morcosan rám ripakodott.
-Csak tudni akarom, hogy még mindig azt csinálod e amit régen – mondtam miközben kezeimet összefontam mellkasom alatt.
-És, ha igen mit teszel? - kérdezett rá mire már majd nem a képébe vágtam, hogy elmegyek, de Ő gyorsabb volt megragadta az arcom és ismét a lehető legjobb módon hallgattatott el. Igaz kezd idegesítő lenni ez a módszere és még mindig félek, hogy kihasznál, de imádom ajkait ahhoz az ajkaimra tapadnak pont mindig a megfelelő pillanatban. -Ez válasz volt a kérdésedre? - kérdezte mikor elhúzódtunk, de én még mindig nem ébredtem fel a mámorból így testem átvette felettem az uralmat és bólintottam.
-Ugye nem csapsz be és nem használsz ki? - kérdeztem mikor már felébredtem aztán felnevetett.
-Te húzol mindig ki a gödörből amikor a mélyre kerülők, te miattad hiszek újra ebbe a szerelem fogalomba, mert eddig nem hittem így sose használnálak ki – mosolygott rám mire a szívem megnyugodott ahogy mondta a szavait. Okés ebbe már megbizonyosodtam, hogy Louis megváltozott és jobb ember, mint régen már csak ezt a fiúknak is meg kell tudniuk. -Te tettél jobb emberré – folytatta mosolyogva mire ránéztem és láttam a szemeibe, hogy most igazat mond. -Pedig elsőnek azt akartam, hogy jól megdöngetlek és ott hagylak, de valami mindig megakadályozott te más voltál, mint a régi példányaim – a szívem elgyengült szavaitól és le se vettem a szememet róla, mert most először tudtam valamit levenni arcvonásairól és az a igazság. Igazat mond.
-Mindig egy zárt könyv voltál nekem, de most már bátorságom nyílt ahhoz, hogy kinyissalak és megismerjelek a múltaddal együtt ami elsőre megrémisztett sőt most se bizalom gerjesztő, de most először látom az arcodon, hogy igazat mondasz – szólaltam meg mosolyogva mire közelebb vont magához és egy puszit nyomott orromra. Kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül és nem tudtam betelni igéző tekintetével. -Tudom nem akarsz a fiúkról beszélni, de tudom az egész történetet és nem hagyhatom félbe a munkám – hirtelen témaváltásomra Louis feje a vállamon landoltak amin felnevettem. -Ti összetartoztok – folytattam mire felemelte fejeimet és megforgatta méreg drága szemeit mire csak felnevetettem.
-Elárultak – vágta rá Louis.
-Segíteni akartak te lökted el magadtól Őket ismerd már be minden a Modest hibája, de most már nem szólhat bele az életetekbe és most már láthatnád tisztán a dolgokat, hogy Ők csak jobb útra akartak lökni – miközben tartottam neki a szent beszédet arcán észrevettem, hogy elgondolkozik ezen az egészen végre a második dolog amit leolvasok arcáról úgy néz ki tényleg egy nyitott könyv lett már számomra. -Ők mindig melletted voltak csak te balfék voltál és ellökted magadtól Őket – folytattam mire unottan bólintott szóval egyetért a dolgokba.
-Okés lehet igazad, de egy probléma van a tervecskéddel – mondta mosolyogva mire kérdően néztem rá. -Zayn énekes, Harry színész, Niall dalszöveg író míg Liam fogalmam sincs mi szóval nem hiszem, hogy a karjaimba rohannak őrülten, ha felkeresem Őket – játszotta a vidámat unottan mire felnevetettem és most így belegondolva Louis nagyon jó színész lehetne nem is értem Ő miért nem próbálkozott ezzel.
-Ezt bízd rám – mosolyogtam rá.
-Rád vagyok bízva – tette fel a kezeit mosolyogva mire a fejemet a mellkasára billentettem nevetve. Átkarolva  szorított magához míg én élveztem, hogy hallom egyenletes szívverését annyira nyugodt a karjaiba biztonságba érzem magam. -Köszönök mindent – suttogta miközben egy puszit hintett a fejemre. Nagyon szívesen bármit is tettem érted bármikor megtettem volna.
Hirtelen csapott rám a felismerés és egyből elhúzódtam Louis-tól amit Ő is észrevett és felhúzta a szemöldökét.
-Beszélnem kell Jake-el nem tehetem ezt vele, nem húzhatom tovább – keltem ki magamból miközben belegondoltam a beszélgetésre és a szomorú tekintetére ami egy árva kiskutyájára hasonlít. A szemeim megteltek könnyekkel amit Louis is észrevett és hüvelykujjával letörölte könnyeimet és egy aprócska csókkal hintette be.
-Mondanom kell valamit – szólalt meg mikor elhúzódott és oldalra döntöttem a fejem. -Felhívtam Jake-t és elmondtam neki mindent – mondta miközben eltávolodtam tőle nem hiszem el, hogy ezt tette.
-Mit csináltál? Miért? - akadtam ki igen én is elakartam neki mondani, de azt akartam, hogy tőlem hallja nem Louis-tól.
-Te nem tudtál volna vele beszélni és segítettem – vonta meg a vállát.
-Nem kértem a segítséged – kiabáltam rá mire csak megforgatta a szemeit.
-Ezt én is mondhatnám – vágott vissza gondoltam, hogy oda fog kilyukadni.
-Nem is értem, hogy merészelted azt, hogy felhívod a pasimat akit rohadtul nem ismersz és aztán a nevembe szakítasz vele. Te nem vagy normális komolyan – süvöltöttem a fejébe miközben kezeimmel össze-vissza kalimpáltam. -Turkáltál a telefonomba – kiabáltam rá bár, ha belegondolok én is az övébe, de az nem érdekel én jó érdekbe míg Ő a nevembe szakított a pasimmal és tuti bunkó volt vele végig míg én normálisan akartam. -Fel kell hívnom Jake-t – vágtam rá egyből és már kerültem volna ki mikor megragadta a karom.
-Most komolyan ezt akarod? - kérdezte mire egyből rábólintottam amire elengedte a kezem. -Hát jó menj beszélj vele, kérj tőle még egy esélyt és légy boldog vele – kiabált mire a harag felül kerekedett bennem és vissza se nézve felrohantam az emeletre és egyből a szobámba zárkóztam.
Leültem az ágyamra és magamhoz vettem a mobilom ahol megszámlálhatatlan sms érkezett mind Jake-től. Hogy nem vettem ezt észre? Ki se kellet keresnem a számát mivel Ő van legfelül így egyből rámentem a hívásra. A harmadik csengetésre megszólalt a hangpostája így idegesen vágtam le a telefonomat az ágyamra. Megértem miért nem veszi fel persze, hogy megértem hisz én is totálisan így reagálnék erre az egészre az Ő helyébe.
-Cass nyisd ki – dörömbölt az ajtón Louis mire a párnát magamhoz vettem és az ajtóhoz vágtam.
-Menj innen Louis – kiabáltam ki, de folytatta a kopácsolást ami jobban idegesített, mint a beszéde.
Felhúztam a lábaimat és a telefonomból kikerestem Zayn számát amit egyből hívtam és a második csengésre fel is vette.
-Mi van kis csaj? - kérdezte boldogan.
-Mit csinálsz? - kérdeztem direkt hangosan, hogy Louis meghallja, de úgy néz ki a kopogásától semmit se hall, mert egy percre se hagyta abba.
-Gond van? - Zayn belelépett az aggódó apa szerepébe mire felnevetettem bár igazából volt gond, de az nem akkora baj hisz lehet, hogy most nem, de később biztos megbocsájtok a kopogó barátomnak.
-Mindig van gond – mosolyodtam el akaratlanul.
-Louis? - folytatta a kérdezgetését Zayn.
-Ki más, de hidd el nem az a gond ami a múltba volt – mondtam egy diadalmas mosollyal.
-Azért vigyázz – mondta.
-Zayn hidd el nekem Louis megváltozott – mondtam és ekkor elhallgatott csak a lélegzését hallottam mobilon keresztül. -Megváltoztattam – folytattam mosolyogva. -És tudod mi az újabb nagy tervem?
-Micsoda? - kérdezett rá végre.
-Az, hogy összehozom a bandát – válaszoltam mosolyogva mire Zayn ismét elhallgatott és most a kopogás is megszűnt helyette az ajtó csapódott ki és Louis jelent meg.
-Kivel beszélsz? - kérdezte Louis.
-Várj kicsit Zayn – szóltam a telefonba mosolyogva aztán Louis-ra néztem. -A kopogásod jobb volt – válaszoltam egy gúnyos mosollyal Louis-nak.
-Miért csinálod ezt Cass? - tette fel a költői kérdést Louis mire szét tártam a kezeimet mosolyogva. -Mit mondott? - kérdezte Louis egy sóhajtás közepében.
-Mond Zayn – emeltem vissza a fülemhez a telefont. -Louis kérdezi mit mondtál – mondtam Louis-ra vigyorogva miközben Ő csak megforgatta a szemeit.
-Cass – szólalt meg Zayn azt hiszem Ő se együttműködő.
-Azt mondta Cass – válaszoltam Louis-nak mosolyogva. -Várj kihangosítom úgy hitelesebb és tudtok beszélgetni ti is – folytattam a kis játékom és a telefonomon megnyomtam a gombocskát amivel kihangosítottam, és Louis felé emeltem. -Zayn most mond már mindenki hall szerintem Piroska néni a szomszédból is téged hall – szegeztem a következő szavaimat Zayn felé mosolyogva.
-Ezt miért kell Cassidie? - kérdezte idegesen Louis.
-Ugyan mit Louis? - játszottam a buta liba szerepet egy semmit nem mondó mosollyal. -Zayn kérlek te is szólalj fel, mert ez csoportos beszélgetés – szóltam Zayn felé akinek csak a sóhajtását lehetett hallani.
-Még mindig hangosan lélegzik régen a turné buszon állandóan rá kellett szólni – morogta unottan Louis. Igen ez eddig jó kezdjük feltépni a régi sebeket ez eddig nagyon jól alakul.
-Na megszólalt az aki egész éjszaka pofázott és nem tudtunk tőle aludni még a nyugtató se hatott – szólalt meg végre Zayn mire elmosolyodtam ez eddig jobban alakul, mint gondoltam.
-Tőlem nem tudtunk aludni? Bocsi hurrogó akinek egész nap csak annyit hallani belőle, hogy hurrog, mert úgy lélegzik – vágta rá feldúltan Louis és kitépte a kezemből a telefont hoppá csak nem beszélgetni akar vele.
-Jellemző megint jár a pofád amennyit nem kellene – hallottam meg Zayn szavait aztán Louis megnyomott egy gombot és a füléhez emelte aztán elhagyta a szobám. Micsoda? Nem, én is hallani akarom miről beszélgetnek ezek ketten!
Felpattantam az ágyról és Louis után eredtem aki már szelte a lépcsőket miközben ingerülten kiabált a telefonba lévő Zayn-ek hát így is lehet kezdeni egy barátságot. Miután Louis lelépett az utolsó lépcső fokon lerakta a telefont aztán a falhoz vágta mire én lerohantam a lépcsőn és a hátára ugrottam.
-Tartozol egy telefonnal – mormoltam a fülébe miközben erősen kapaszkodtam nehogy leessek a hátáról.
-Nem tartozok semmivel – morogta.
-Oh mérges vagy remek – ugrottam le a hátáról mire felém fordult és talán, ha egy ismeretlen ember állna előtte rögtön elrohant volna ettől az arcától, de én nem olyan ijedős vagyok. Annyira.
-Felhívtad és rám tukmáltad ezt az egész szarságot – kiabálta a képembe.
-Szakítottál a barátommal a tudtom nélkül – vágtam vissza ugyanolyan hangnembe, mint Ő.
-Én bocsánatot kértem, de én nem akarok a volt, igen a volt barátaimtól semmit fogd már fel a csöpp kis eszeddel – kiabálta miközben a fejemet kopogtatta mire én elütöttem onnan.
-Csak segíteni akarok nektek, mert összetartoztok és elismerted, hogy ez az egész vita a Modest miatt volt – ordítottam tovább mire Ő szitkozódott valamit aztán hátat fordítva nekem elsétált mire én utána rohantam amikor hirtelen az ajtón csöngettek. Ingerülten elindultam az ajtó felé és egy kar lendítéssel kinyitottam az ajtó. -Mi van? - kiabáltam a szerencsétlen emberre aki betolakodott egy nagy vitába, de mikor egy pillantást is vetettem az ajtóba ácsorgó  emberre, vagyis emberekre az állam leesett és egy sikítással jeleztem, hogy meglepődtem azután gyorsan rájuk csuktam az ajtót. Louis jelent meg az ajtó mellett kérdően tekintve rám mire kérdően néztem rá.
-Ja elfelejtettem mondani, hogy a pasikád idejön, mert a szádból akarja a hallani a dolgokat – jegyezte meg gúnyosan vigyorral mire megforgattam a szemem.
-Baszd meg magad – morogtam miután elfordítottam a tekintettem Louis-tól és egy nagy sóhaj után kitártam az ajtót ahol Jake és Maya várakozott eléggé összezavarodott tekintettel. Na most ugrik a majom a vízben. Sose értettem ezt a mondást, de szerintem a majom jelképez engem miközben fejest ugrok egy nagy adag kakiba vagyis inkább egy jó hosszú beszélgetésben. Nagyon hosszúba főleg, ha legjobb barátnőm kioktatását is beleszámítsuk. Ha túlélem a hosszú beszélgetést elveszem Louis utolsó esélyeit is arra, hogy egyszer kis apró Tomlinson bébiket csináljon egy szerencsétlen lánynak. 

3 megjegyzés:

  1. Hey:)
    Nagyon érdekel,hogy Louis és Zayn mit beszéltek abban a kevés időben. Louis kicsit kiakadt..kicsiiit. Ez nem volt tőle szép,hogy Cass nevében szakított a barátjával. Kíváncsi vagyok , hogy hogy fog reagálni Jake.
    Jövő hét hétfőn:)
    (nem kapsz xx -et mert még mindig haragszok rád!!)

    Klauida

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És elírom a saját nevem..!
      *Klaudia

      Törlés
    2. Heey :))
      Beszelgetni? Ok ketten? Ne nevetess ők maximum kiabalva beszelgetnek tragar szavakkal :D Cass es Louis kapcsolata sose alakul zordulo mentesen majd egyszer talan megnyugodnak :))
      Most mar okosabb voltam nagyjabol kijavitottam a jovo heti reszt csak nem felejtem el :)):D

      U.i.: Azt en is szoktam sot tabon or telefonon ossze-vissza irkalok nem gyozom javitani magam talan ezert irok ekezetnelkul :D

      Te se kapsz xx-et :P

      Eva(xx)

      Törlés